Szombathelyi Haladás


SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ


2020.09.13. 21:10
haladas.hu

Így látta a Szombathelyi Haladás-Pécsi MFC (0-0) Merkantil Bank Liga-mérkőzést a két vezetőedző.

Mátyus János: - Két hasonló képességű  csapat találkozott egymással, remek meccset láthattak a szurkolók. Iramában mindenképpen jó meccsnek számított a mai. Nyilván fájó, hogy hazai pályán a Haladás elveszített két pontot. Értem a szurkolót, tudom, hogy senki nem elégedett - a kivétel az én vagyok. Szorgalmas gyűjtögetjük a pontokat, ma is szereztünk egyet, remekül játszottunk, az más kérdés, hogy már hetek óta nem tudjuk átlépni a saját árnyékunkat. És nem tudjuk a kidolgozott ziccereinket gólra váltani, amíg ez nem változik, addig meg kell elégednünk a döntetlenekkel. Viszont az pozitív, hogy újfent nem kaptunk, gólt, nagyon stabilak voltunk hátul és remekül felkészített, agresszív csapat ellen szereztünk pontot. Ha most szombat este lett volna, akkor azt mondtam volna, hogy a két meccsen hat pont szuper lenne. Ez már nem jön össze, négy ponttal szerintem elégedettek lennénk. Ezért mindenképpen szeretnénk Soroksáron megszerezni mindhárom pontot.

Vas László: - Egy ponttal, kapott gól nélkül tudunk hazautazni - mondhatnám azt, hogy elégedett vagyok, de nem biztos, hogy őszinte is lennék. Amit elterveztünk, az úgy gondolom, ült. Hatvanöt percen keresztül masszívak voltunk, ami az utóbbi időben csapatomra jellemző volt. Egy jó csapat, egy jól felkészített, jó rendszerben játszó ellen futballoztunk. A Haladás ellen nehéz volt belemenni egy adok-kapok futballba, nem is szabadott, mert életveszélyes lett volna. A 65. perctől éreztem úgy, hogy erőben és dinamikában át tudjuk venni a mérkőzés irányítását és ha adódó lehetőségeinket berúgjuk, három ponttal is hazatárhettünk volna. De összességében nem lehetek elégedetlen.

A pécsiek trénere a sajtótájékoztató után még sportszerűen megdicsérte a Haladás-tábor szurkolását.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink