Szombathelyi Haladás


"Mindig szerettem ilyen atmoszférában játszani"


2020.06.25. 14:10
PA

A Siófokról igazolt Csilus Tamás tisztában van vele, milyen nagy hagyományokkal rendelkező klubba érkezett.

– Mátyus János és Felipe Matos megkeresett, hogy lenne-e kedvem a Haladásban futballozni – tudtuk meg Csilus Tamástól. – Örömmel jöttem, hiszen mindkettőjükkel dolgoztam már, és egy nagy hagyományokkal rendelkező klubról van szó, amelyet nem kellett bemutatni. Tudom, hogy az edzők szeretnek dolgozni, szeretnénk jó eredményeket elérni – lehetőleg minél előbb. A feladat adott: szeretnénk egy nagyon szép eredményt elérni. Tavasszal eredményes volt a csapat, és ahogy láttam, voltak olyan mérkőzések, amelyeken kifejezetten szépen játszott a Haladás. Ez egy jó kiindulási alap, innen kell folytatni ősszel. Ami a személyes emlékeimet illeti, a Haladásról rögtön beugrottak azok a meccsek, ahol még ferencvárosi és pápai játékosként a Rohonci úton futballoztam. Olyan vérmes csatákat vívtunk, hogy valami elképesztő, a szurkolók pedig mindig óriási hangulatot teremtettek. Mindig szerettem ilyen atmoszférában játszani, mert egy futballista ilyenkor érzi magát igazán futballistának.

                     Csilus Tamásnak Séllei Árpád ügyvezető igazgató gratulált a szerződéskötés után

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink