Szombathelyi Haladás


Tavaszi hadjárat után


2020.05.21. 15:00
PA

A Szombathelyi Haladás csapatkapitánya, Schimmer Szabolcs boldog, hogy csapatával teljesített a célkitűzést. Schimmer Szabolcs

Schimmer Szabolcs pár hónapos sárvári kitérő után télen tért ahhoz a klubhoz, amelyhez egész pályafutása kötődik, a Haladáshoz. A 36 éves jobb oldali védő a vasiak tavaszi hét bajnokija közül ötön játszott, teljesítményével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nagy múltú együttes ősztől is az NB II-ben szerepeljen. Az idén már Mátyus János vezette, akkor 18. helyen álló vasiak a tavaszi rajt előtt még hatpontos hátrányban voltak a már bentmaradó, 17. pozíciótól. A lelkes, a másodosztályban egyik legnagyobb létszámú Haladás-tábor bízott bent, hogy kedvenceik ledolgozzák hátrányukat és a következő bajnokságban is NB II-esek lesznek. Erre a koronavírus-járvány miatt csak hét fordulójuk maradt. Ám behozták hátrányukat, sőt, négy pontot vertek a végül egyik kieső Tiszakécskére, így a 17. helyen zártak.

– Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy amit célt kitűztünk magunk elé, azt sikerült elérnünk – fogalmazott Schimmer Szabolcs. – Ősszel nem szerepeltem a Haladásban, így azzal az időszakkal nem is szeretnék foglalkozni – viszont már az első téli edzésen azt láttam, hogy ez a csapat jóval többre hivatott annál, mint amit korábban nyújtott. Ahogy a játékosok beleálltak a munkába, azt sejtette, hogy nem lehetnek kiesési gondjaink. Többünknek volt már Haladás-kötődése így tisztában voltunk, mekkora a tét. De nem csak mi, hanem valamennyi, nem szombathelyi játékostársam is pontosan tudta, miről szól a tavasz – pedig akkor még nem sejtettük, hogy mindössze hét fordulónk marad a bizonyításra. Nagy tét volt rajtunk, az első két meccsünk nem is úgy sikerült, ahogy elképzeltük - döntetlen itthon a Szeged ellen, majd ugyancsak iksz Szolnok. Azaz nem csökkent a hátrányunk. De egy pillanatra sem kételkedtünk magunkban, tudtuk, hogy az a munka, amit a szakmai stáb elvégeztetett velünk, gyümölcsözni fog. Egy győzelem kellett, ami egy jó szériát eredményezett. Elkezdtünk nyerni, visszajött az önbizalmunk, jó útra léptünk. Egymás után jöttek a győzelmek, előbb felzárkóztunk, végül sikerült is bentmaradnunk. A saját teljesítményem? Ezt sosem szoktam értékelni, most sem teszem – meghagyom az edzőknek. Az biztos, mindent beleadtam, igyekeztem segíteni a Haladásnak. A sikeres tavaszhoz szükség volt arra is, hogy amit Séllei Árpád ügyvezető igazgató az anyagiakkal kapcsolatban megígért, azt betartotta. A játékosok fejét ugyanis könnyen megzavarja a pénztelenség. 

                                              Schimmer Szabolcs elérte célját a Haladással

A bajnokság zárásakor a Haladás a bentmaradó, 17. helyen állt – és lendületben volt. Ilyenkor a játékos örült, hogy elérte a kitűzött célt, vagy sajnálta, hogy nem folytatódott a bajnokság?
– Kettősség volt bennem, amikor olvastam az MLSZ döntését – folytatta a rutinos labdarúgó. – Egyrészről örültem, hogy sikerült bentmaradnunk, ez volt az cél. Másrészt szeretek futballozni, hétvégente győztes meccsen pályára lépni. Márpedig a tavaszi eredményeinket és formánkat elnézve nincs kétségem afelől, hogy – amennyiben folytatódott volna a bajnokság – jóval előbbre zártunk volna a tabellán.Szóval emiatt a másik szemem sírt.

A zöld-fehérek múlt szerdától egy hétig még újra összejöttek edzeni, majd ismét pihenőre vonultak.
– Nagyon jó volt újra találkozni a társakkal, sokat viccelődtünk és igazi örömfutball volt a tréningeken  mondta Schimmer. – Hétfőn volt egy fizikai felmérés is, hogy az újabb pihenőn valamennyien az egyénre szabott edzésprogram alapján készüljünk. Egyelőre nem tudjuk, mikor kezdjük a nyári felkészülést, az NB II. rajtjához igazítja a szakmai stáb. De azt már hallottuk, hogy hosszú felkészülésre számíthatunk. Ami engem illet, télen fél plusz egy évre írtam alá, a plusz egy esztendő pedig akkor lépett életbe, amikor bentmaradtunk másodosztályban. Így továbbra is zöld-fehérben futballozok. 

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink