Szombathelyi Haladás


Az Illés Akadémiáról a Juventusba


2020.04.06. 14:00
Pum András

A Juventus korosztályos kapusa, Senkó Zsombor alapember U17-es csapatában.

Az U17-es válogatott kapusa, Senkó Zsombor 2016 februárjában igazolt Zalaegerszegről a szombathelyi Illés Akadémiára, ahol olyannyira jól ment neki a védés, hogy három évvel később, 2019. március 20-án szerződtette az olasz rekordbajnok Juventus. Senkó a torinóiak U17-es együttesének első számú kapusa, teljesítményére már a felnőttcsapatnál is felfigyeltek – háromszor ugyanis Buffonékkal együtt tréningezett. A koronavírus-járvány miatt jelenleg szünetelnek az edzések, és mérkőzéseket sem rendeznek. 

– Szerencsére hamar sikerült beilleszkednem a korosztályos együttesbe, hiszen alapvetően társasági ember vagyok, és nyitott voltam csapattársaim felé – mondta a 17 esztendős, 195 cm magas Senkó Zsombor. -– Az elején annyiból volt nehéz, hogy nem beszéltem a nyelvet, de elkezdtem tanulni, és mivel gyorsan haladtam vele, ma már elég jól beszélek olaszul, és a csapat is befogadott. A bajnokságot három – A, B és C – csoportba osztották, minden csoportból az első kettő jut tovább, majd egyenes kieséses szakaszban folytatódik a küzdelem – a végén pedig következik a döntő. Csapatommal jól szerepelünk csoportunkban, eddigi 19 mérkőzésünkből 18-at megnyertünk és mindössze egy döntetlent játszottunk. Egy kivételével valamennyi találkozón védtem. Emellett a felnőttcsapat előszobájának tekinthető Primavera együttessel is sokat edzek. Ugyan még nem védtem náluk, de kétszer az utazó keret tagja voltam. A hazai találkozóinkat a vinovói edzőközpontban, a Juventus Training Centerben rendezik – többen járnak ki a bajnokikra, mint a magyarországi utánpótlásmecscseken.

           Senkó Zsombor magabiztosan őrzi a Juventus U17-es csapatának kapuját Fotó: juventus.com

- Nehéz összehasonlítani a magyar és az olasz korosztályos bajnokságokat, hiszen itt technikailag jobbak a futballisták és gyorsabban is gondolkodnak – ez egy más szint. Ami a saját teljesítményemet illeti, szerencsére elég jól megy a védés, és noha vannak mélypontok, ez csak edzésen látszik, a mérkőzéseken mindig hozom a tőlem elvártat. Fizikálisan sokat erősödtem, jó pár kiló izmot felszedtem magamra és fejben is sokat fejlődtem. Jobban olvasom a játékot is, és a bal lábam már nem csak arra való, hogy buszra szálljak vele. Igazából minden téren fejlődtem. Az is nagy segítség, hogy valamennyi korosztálynak külön kapusedzője van, akivel a meccsek után mindig végignézzük és átbeszéljük valamennyi megmozdulásomat. Senkó eddig háromszor edzett az első csapattal, azaz Ronaldóval, Dybalával és a többi sztárral. – Nagyon jól éreztem magam, kapustársaim jól fogadtak, nagyon közvetlen volt mindenki – folytatta Senkó. – Például Gianluigi Buff on a második alkalomnál már átölelve üdvözölt, kérdezte, mi a helyzet – ezek nagyon motiváló dolgok, és ilyenkor még többet akarsz dolgozni. Mert látod, hogy amiről kisfiúként álmodtál, azok a dolgok jó irányba haladnak. Még mindig csak 17 éves vagyok – és egy álmom vált valóra akkor, amikor leigazolt a Juventus. És nem gondoltam volna, hogy egy éven belül már a felnőttcsapatba hívnak edzésre. De egyébként nemcsak a kapusok, hanem mindenki nagyon jó fej és közvetlen volt az első gárdánál. Cristiano Ronaldo is érdeklődött, megkérdezte, honnan jöttem. Az országnév hallatán úgy láttam, kicsit meglepődött, de aztán mondta, hogy a magas, erős alkatom miatt gondolta, hogy Kelet-Európából érkeztem. Az edzés után pedig Paulo Dybalával és Ronaldóval kint maradtunk gyakorolni, szabadrúgásokat és tizenegyeseket lőttek nekem. Egy-két büntetőjüket sikerült is megfognom – Dybala meg is dicsért. Ami a jövőt illeti, mindig kis terveim vannak, nem nézek túlságosan előre. Most az az első, hogy szeretnék már hazamenni, de sajnos a jelenlegi helyzet ezt nem teszi lehetővé. Korábban felajánlották, hogy hazautazhatunk, de úgy véltem, repülőre ülni még nagyobb kockázatot jelentett volna a járvány miatt, mint itt maradni. Torino szélén lakunk egy kollégiumban, öt percre a stadiontól. Az épületet el sem kell hagynunk, ellátást kapunk, mindenünk megvan ilyen szempontból. Ami a futballal kapcsolatos terveimet illeti, mindig a legjobbat akarom nyújtani, és az majd meghozza a gyümölcsét. Ezt édesapám szokta mindig mondani, és ez nagyon igaz – itt, a Juventusnál is.

                                                    Közös kép is készült Ronaldóval 

További hírek

Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00
Megtekintés
Volt szombathelyi futballisták a válogatottak élén

A Haladás Viktória korábbi labdarúgója, Rácz Zsófia lett a magyar női U19-es válogatott szövetségi kapitánya. A felnőtteké pedig az egykoron szintén Szombathelyen szereplő Szarvas Alexandra.
0 1 0 2024.03.27. 13:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink