Szombathelyi Haladás


Séllei Árpád: Onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk


2020.03.23. 15:00
Pum András

A tavaszra stabilizálódott a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapatának anyagi helyzete, miközben az együttes elkerült a kiesőhelyről.

Habár az utóbbi tíz év a Haladás történetének legsikeresebb időszaka volt – 2009-ben például bronzérmet szerzett a zöld-fehér csapat – tavaly már gyülekeztek a viharfelhők. Az akkor Horváth Ferenc vezette vasiak hiába produkáltak remek tavaszt, végül búcsúztak az NB I-től, az anyagi gondok pedig egyre nagyobbak, komolyabbak lettek. Az ősz így az életben maradás, a túlélés jegyében telt. Nem éppen irigylésre méltó helyzetben vette át tehát december 4-én a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapatának ügyvezető igazgatói posztját Séllei Árpád. A csapat 21. fordulót követően 15 ponttal, hat egységgel lemaradva a bentmaradó pozíciótól, a 17. helyen tanyázott. A szurkolók egy része elfordult a csapattól – emellett az anyagi helyzet sem volt éppen rózsás.

Aztán tavaszra minden megváltozott. Az igazolásokkal – Verpecz Istvánnal, Schimmer Szabolccsal, Devecseri Szilárddal, Rácz Ferenccel, Farkas Balázzsal, Tóth Barnával – egyértelműen erősödött az együttes, az új tréner, Mátyus János pedig bizonyította, érdemes volt Szombathelyre csábítani. A Haladás tavasszal négyszer győzött, háromszor döntetlent játszott, a már bentmaradást jelentő 16. pozíciót foglalja el, négy pont a fórja a Tiszakécske előtt. És ami legalább ilyen fontos, stabilizálódott a klub anyagi helyzetet.

SZAKMAI RÉSZ

- Egy barátom – aki volt labdarúgónk is – segítségével kerestem egy kiváló edzőt, persze ehhez kellett azért szerencse is – emlékezett a decemberi, Mátyus János kinevezése előtti időszakra Séllei Árpád, a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatója. – A stáb is szuper lett, mindenki folyamatosan jobbat és még jobbat akar. Az igazolások is beváltak, csak olyan játékosok jöttek, akik még bizonyítani akarnak és fontos nekik a Haladás. Itt megtalálhatják a számításukat. Télen sok játékos menekülni akart innen, nem akarták elhinni, hogy megéri majd itt focizni. Most örömmel van itt mindenki, rang itt játszani. Az, hogy a nézők is kezdenek visszatérni szintén azt igazolja, hogy jó az irány, amerre haladunk. Amikor elkezdtük a tavaszi szezont, hat pont volt a lemaradásunk, de hittem benne, hogy nekünk komolyabb céljaink lehetnek ennél. Minél előbbre kell jutnunk. Nem félek attól, hogy a kényszerszünet alatt megtörik a csapat lendülete – mikor újra kezdjük, onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk. A következő bajnokságban pedig már komolyabb céljaink is lehetnek. Ha ezt a keretet megtartjuk, néhány új ember igazolása elég ahhoz, hogy bajnokesélyes csapatunk legyen. Sok lehetséges támogatóval tárgyalunk, persze jó lenne, ha ez a vírusprobléma elmúlna.

                                                 Mátyus János és Séllei Árpád is sikeresen dolgozik

ANYAGI HELYZET

- Csak bízhattam benne, hogy ennyi idő alatt stabilizálni lehet a klub anyagi és szakmai helyzetét – mert sok minden tőlem függ, de sok minden nem - folytatt a Hali ügyvezetője. - Hiába hozok edzőt, játékosokat, ha nem stimmelnek össze, illetve bármit akarhatok, ha nincs rá pénz. Mióta ügyvezető lettem, tizenhárom új támogatója van a Halinak, és több is lenne, ha nincs ez a válság. A legnehezebb meggyőzni a lehetséges támogatókat, hogy felejtsék el a múltat, ez nem egy feneketlen zsák, minden forint jó helyre kerül. Körülbelül 60 céggel beszéltem, sokan még nem adnak, kivárnak, de legalább már pozitívan gondolnak ránk. Köztartozásunk nincs, játékosok, edzők felé sincs elmaradásunk, pár szállító felé tartozunk, tőlük megértést kértem és kaptam. A sportkomplexum felé tartozunk, de erről is zajlanak a tárgyalások. Ami a várossal való kapcsolatunkat illeti, az egyik vezetője mondta nekem: örülnek annak, hogy nincs negatív hír rólunk, csak pozitív. Biztos vagyok benne, hogy ezt a munkát a városházán is értékelik. Hogy megbántam-e, hogy télen elvállaltam a munkát? Nem! Egy százéves klubot vezethetek – ez óriási dolog. Sok mindent csináltam már, és majdnem minden sikeres lett. Hiszek benne, hogy összefogással nagyon nagy dolgot lehetne Szombathelyen véghezvinni. Ehhez keresek társakat.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink