Szombathelyi Haladás


Zárt kapuk mögött a győzelemért


2020.03.13. 15:10
Pum András

A labdarúgó NB II. 28. fordulójában szombaton 17 órakor – zárt kapuk mellett – a Szombathelyi Haladás a Békéscsabát fogadja. Mátyus János vezetőedző és Jagodics Márk csapatkapitány nyilatkozott honlapunknak.

A szombathelyiek tavasszal remek formában vannak, három-három győzelmet és döntetlent gyűjtöttek be, kilenc gólt szereztek és mindössze kettőt kaptak, legutóbb simán, 4-1-re győztek Soroksáron. Ezzel már az éppen bentmaradást érő, 17. helyen tanyáznak. Ráadásul a vasiak olykor kimondottan jól és látványosan is futballoznak.

A Schindler Szabolcs vezette, a 32 ponttal a 13. helyen tanyázó Békéscsaba viszont tavasszal nyeretlen, öt mérkőzéséből négyen döntetlent játszott, egyszer kikapott. Igaz, a lila-fehérek megmérkőztekmár a tabella első három helyezettjével, azaz az MTK-val, a Budafokkal és a Vasassal. A Békéscsabát erősíti a korábbi Haladás-védő, Farkas Márk és az Illés Akadémián nevelkedett Burai Erik. A koronavírus miatt zárt kapus mérkőzésen tehát a veretlen Haladás a nyeretlen Békéscsaba ellen folytathatja tovább a bentmaradásért folytatott küzdelmet.

– Nagyon rossz lesz szurkolók nélkül játszani, de a jelenlegi helyzetben, az egészség, az emberélet a legfontosabb – mondta Mátyus János, a Haladás vezetőedzője. – Úgyhogy el kell fogadnunk azt, hogy szurkolóink nem lehetnek velünk. Anno az FTC és a Honvéd futballistájaként is szerepeltem zárt kapus összecsapáson – de azokra szurkolói rendbontások miatt nem lehettek nézők. Mit mondjak, nem volt kellemes üres nézőtér előtt futballozni, ezt lehetetlen megszokni. Ráadásul az NB II-ben a Haladásnak van a legtöbb szurkolója, úgyhogy bennünk különösen érzékenyen érint a zárt kapu. Ami a Békéscsabát illeti, ellenfelünk sokkal jobb csapat annál, mint helyezése elárul. Hasonló stílusban futballoznak a csabaiak, mint a dorogiak, egyáltalán nem lesz egyszerű dolgunk. De természetesen – mint minden mérkőzésen – ezen is nyernünk kell, nagy szükségünk van a három pontra. Németh Márió és Németh Milán sérült.

                                               Jagodics Márknak hiányozni fognak a szurkolók

– Korábban sosem játszottam zárt kapus meccsen, úgyhogy nem tudom milyen, de nyilván olyan lesz a hangulat, mint egy sima edzőmeccsen – mondta a vasiak csapatkapitánya, Jagodics Márk. – Szurkolóik mögöttünk álltak, hiányozni fognak – úgy gondolom, drukkerek nélkül amúgy sincs értelme a futballnak. De most ez a helyzet, ezt kell megoldanunk, tesszük a dolgunkat. A Békéscsaba jó és szervezett csapat, olyan játékosokkal, akik képesek meccseket eldönteni. Nekünk a Dorog és a Soroksár elleni játékot kell megismételnünk és akkor mienk lehet a három pont. 

Értesítjük bérlettel rendelkező szurkolóinkat, hogy miután vis maior miatt vagyunk kénytelenek zárt kapuk mögött megrendezni a meccsünket, így részükre nem tudunk anyagi kompenzációt nyújtani. Terveink szerint a következő bajnokságban kompenzáljuk bérleteseinket. 

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink