Szombathelyi Haladás


Két akadémista siker


2020.02.27. 12:00
haladas.hu

Az I. osztályú utánpótlás-labdarúgóbajnokság tavaszi első fordulójában az Illés Akadémia-Haladás csapatai közül az U15-ösök és az U19-esek tudtak nyerni.

U14
Illés-Haladás–Paks 1-2 (1-1). – Szombathely, vezette: Árpád.
Illés-Haladás: Molnár-Végh – KOÓSZ, Stefanich, Bonchis (Király), Karvalics, Baranyai (Laczó), Takács-Földes (Őri), Katona, Varga Á., Horváth A., Csörnyei. Edző: Tóth Zsolt.
Remekül kezdte a meccset az Illés Akadémia, az 5. percben egy szép akció végén megszerezte a vezetést. Néhány perccel később egyenlített a vendégcsapat. A második
félidőben eldönthette volna a meccset a szombathelyi együttes, de kihagyta helyzeteit. A vendégek a hajrában egy öngóllal megszerezték a három pontot. A pontatlanul futballozó vasi csapat meg sem közelítette a felkészülési időszakban mutatott játékát. G.: Katona.
17. forduló, szombat, 12.00: Újpesti TE–Illés-Haladás.

U15
Illés-Haladás–Paks 1-0 (0-0). – Szombathely, vezette
: Mészáros.
Illés-Haladás: Olasz – Szvoboda, Bolla (Mohos), Sági, Mozsár, Frák, Papp Cs., Szemes (Stifter), Kovács B., Nagy Zs. (Nagy R.), Szabó L. Edző: Kovács László.
Jó iramú meccsen a helyzetek és a találkozó összképe alapján megérdemelten nyert az Illés Akadémia, amelyet tavasszal a korábban Sárváron is dolgozó Kovács László irányít. A hazai csapat valamennyi játékosa jó teljesítményt nyújtott. G.: Mácsik (öngól).
17. forduló, szombat, 12.00: ÚTE–Illés-Haladás.

U16
Illés-Haladás–Honvéd-Magyar Futball Akadémia 0-2 (0-1). – Szombathely, vezette:
Horváth R.
Illés-Haladás: Szekeres – Muzsi, Borbács, Vigh, Tama (Miszori), Kovács A., Németh Á., Pataki, Horváth J., Szabó B., Domján. Edző: Sátori Barnabás.
A listavezető fővárosiak mindkét góljukat pontrúgásból szerezték. A hazaiakból hiányzott a hit, az elszántság, a jobb játékerőt képviselő kispestiek megérdemelten nyertek.
18. forduló, szombat, 12.00: Illés-Haladás–Debrecen.

U17
Illés-Haladás–Honvéd-Magyar Futball Akadémia 2-3 (0-1). – Szombathely, vezette:
Farsang.
Illés-Haladás: Simon – Dezamits, Baranyai, Kállai, Palkó, HORVÁTH R., Sipos, ROSNER, Tarján (Vert), MARKÓ, Bunevácz (Heiter). Edző: Németh Richárd.
Az első gólig megilletődötten futballoztak a hazaiak, ám a Honvéd vezetése a vasiakat ébresztette fel. A folytatásban egyenrangú ellenfelek mérkőzését láthatták a nézők, 2-1-es vendégvezetésnél volt lehetőségük az egyenlítésre a szombathelyieknek. De újabb gólt a fővárosiak szereztek. A bajnoki címvédő ellen helytállt az Illés Akadémia. G.: Horváth R., Heiter.
18. forduló, szombat, 10.00: Illés-Haladás–Debrecen.

U19
Illés-Haladás–Honvéd-Magyar Futball Akadémia 2-1 (0-1). – Szombathely, vezette:
Dombi.
Illés-Haladás: Tóth B. (Schüld) – Bokor, DEBRECENI, Volter, Vajda (Bunevácz), Auer, Kállai, Balogh F., Doktorics (CSOMÓS), Schuszter (Basics), SZECSŐDI. Edző: Horváth Rudolf.
Az első félidőben széllel szemben futballoztak a hazaiak. Szünet után feljavult a játékuk, egy órányi játékot követően fizikálisan is ellenfelük fölé kerekedtek, s megérdemelten nyertek. Az új tréner, Horváth Rudolf győzelemmel debütált. G.: Csomós, Kállai.
16. forduló, szombat, 12.00: Honvéd-Magyar Futball Akadémia–Illés-Haladás.

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink