Szombathelyi Haladás


Pontért, pontokért


2020.02.21. 22:00
PA

Az NB II. 25. fordulójában vasárnap 14 órakor Tatabányán a Budaörs vendége lesz a Szombathelyi Haladás.

A Bognár György vezette budaörsiek évek óta albérletben futballoznak, a tervek szerint ősszel átadják a felújított stadionjukat. Jelenleg a tatabányai Grosics Gyula Stadion az otthonuk. A Pest megyeiek nyolc győzelemmel, három döntetlennel és 11 vereséggel, 27 ponttal a 12. helyen állnak. Idén két bajnokit vívtak, a nyitányon 1-0-ra nyertek Vácott, majd ugyancsak 1-0-ra kikaptak Tatabányán a Budafoktól. A zöld-fehéreket erősíti a Mol Fehérvárból kölcsönben szereplő Zsóri Dániel, a rutinos Kulcsár Tamás és négy vasi kötődésű futballista, a szombathelyi születésű Zsidai László és Gyurácz András, a sárvári Stieber András és az Illés Akadémián pallérozódott Halmai Ádám. A sportigazgató pedig a korábban a Haladásban is futballozó Tüske Roland. Az őszi meccsen 0-0-t játszottak a csapatok Szombathelyen. A Haladás – ilyen sem mostanság volt – jó formában van. Mátyus János együttese egy győzelem mellett két döntetlent gyűjtött be a bajnokságban, szerdán pedig – bár kiesett – jó játékkal 2-1-re legyőzte a kupában a Budapest Honvédot. A zöld-fehérek játékában látszik az elképzelés, ha olyan teljesítményt nyújtanak, mint idén, nem jelenthet gondot az NB II-es tagság meghosszabbítása. Jelen pillanatban vasiak hátránya két pont a még bennmaradást jelentő 17. helyen álló Tiszakécske mögött.

– Erőltetett menetben, szerda-vasárnap ritmusban játsszuk a meccseinket, de nincs mese, bírni kell, ez nem lehet kifogás – mondta Mátyus János. – A budaörsiek a legutóbbi fordulóban szabadnaposak voltak, míg mi a kupamérkőzéssel együtt két találkozóval többet játszottunk náluk, de ahogy mondtam, ez van, ezt kell megoldanunk. A kupabúcsú miatt kicsit csalódottak voltak a játékosok, ám ez már a múlt, számunkra a vasárnapi bajnoki még fontosabb. A Budaörs szimpatikus, nyílt sisakos támadófutballt játszik, teljesen mindegy, hogy gyenge vagy erős csapat ellen lép pályára. Nyilván mi sem bekkelni megyünk, így nagyon jó, élvezetes mérkőzést várok. Jó formában vagyunk, jó lenne ezt minél tovább kitolni. A Csákvár elleni győzelmünknek köszönhetően lőtávolban vannak riválisaink – a Tiszakécskét a hétvégén megelőzhetjük. Ez mindenképpen plusz motivációt jelent a játékosok számára. Pontot, pontokat várok. Rózsa és Németh Márió rehabilitációját tölti, Medgyes már edz, de még nem bevethető.

A mérkőzésre a jegy egységesen 800 Ft-ba kerül, 14 éven aluliak, hölgyek és a nyugdíjasok a meccset ingyen tekinthetik meg (A 14 éven aluliaknak diákigazolványt, míg a nyugdíjasoknak nyugdíjas igazolványt kell felmutatniuk). Csak a helyszínen, a tatabányai Grosics Stadionban lesz jegyértékesítés!

További hírek

Megtekintés
Fizetéscsökkentés

A koronavírus-járvány miatt több más futballklubhoz hasonlón az NB II-es Szombathelyi Haladásnál is csökkentik a bérköltségeket. Nagy szükség lenne most támogatókra!
0 0 0 2020.04.02. 20:40
Megtekintés
Így készülnek futballistáink - III. rész

Rácz Ferenc, Tóth-Gábor Kristóf és Németh Márió edzése képekben.
0 12 0 2020.03.31. 12:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink