Szombathelyi Haladás


Így látta a kupavisszavágót Mátyus János


2020.02.19. 22:00
haladas.hu

Vezetőedzőnk értékelte a Szombathelyi Haladás-Budapest Honvéd (2-1) Magyar Kupa-nyolcaddöntőt.

- Először is megismételném az idegenbeli meccs utáni nyilatkozatomat: sajnálom, hogy ilyen eset magyar pályán előfordulhatott, de mindamellett a Honvédnak és Sannino mesternek tiszta szívemből kívánom, hogy nyerje meg a kupát - mondta Mátyus János. - -Most még borzasztóan bosszant, hogy nem sikerült továbbjutnunk, de a játékosokat még jobban zavarja. Ám eltelik pár nap, hét, esetleg hónap...amikor erre a meccsre úgy fogunk visszaemlékezni, hogy ez volt az a nap, amikor a Haladás és az edzői stáb egymásra talált. Maximálisan bízom a játékosaimban, és most már érzem, hogy ők is bíznak bennem. Kevés ilyen meccs van egy edző életében, de amit mérkőzés előtt kértem a fiúktól, azt mind végrehajtották. Hatalmas szenvedéllyel, harcossággal futballoztak, büszkén viselve a Haladás-mezt. A kiesés nagyon fájó, de a meccs nagyon szép emlék lesz számunkra. Minden meccs más, egész más az NB II-ben a kiesés elöl menekülve futballozni, mint egy esélyes csapat ellen játszani a Magyar Kupában. Ha így tudunk játszani a hazai ls idegenbeli meccseken, akkor nem lehet gond a bajnokikon sem.

 

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink