Szombathelyi Haladás


Farkas Balázs berobbant


2020.02.17. 10:30
PA

A háromszoros válogatott támadó, Farkas Balázs remekül szállt be a Csákvár elleni mérkőzésbe.

Farkas Balázs Szolnokon - csereként - mutatkozott be a Haladásban, majd - ugyancsak csereként - pályára lépett a Budapest Honvéd elleni Fáy utcai Magyar Kupa-meccsen. A Csákvár ellen szintén csereként, a szünetben állt be - és nem tétlenkedett. Az 57. percben gólpasszt adott Tóth-Gábor Kristófnak, majd tíz perccel később betalált Markek kapujába. Más kérdés, hogy Berényi játékvezető a gólt végül nem neki adta, hanem Tányéros öngóljának könyvelte el. A lényeg azonban az, hogy Farkas remekül. lendületesen futballozott a Fejér megyeiek ellen, nem mondunk újdonságot azzal: nagy erőssége lehet a Halinak.

- Nem volt időm a beilleszkedésre, csakúgy mint a szakmai stábnak, nekem is mélyvíz volt - mondta Farkas Balázs. - Alig hogy aláírtam, már játszottam is Szolnokon, majd jött a Honvéd elleni szerdaikupamérkőzés. Ott már játékban előreléptünk, így már bíztam bent, hogy a Csákvár elleni mérkőzés nekem és a csapatnak is még jobban sikerül. A második félidőre, 1-0-nál álltam be, jól játszott a csapat és a második játékrészben a végjátékban is jók voltunk, sok helyzetet kialakítottunk. Nem játszott rosszul a Csákvár sem, de nagyon jó volt beszállni ebbe a csapatba, örülök, hogy megnyertük a mérkőzést - mert ez a lényeg. Ezen az úton kell továbbmennünk. A gól? Rácztól kaptam egy passzt, Holdampfhoz továbbítottam, ő megtartotta, lekészítette, én talppal elhúztam az egyik védő mellett és a hosszú irányába elrúgtam. Tóth-Gábor is zárta a bal sarkot, úgyhogy ha nem lett volna gól a lövésből, ő mindenképpen értékesíti a helyzetet. Nagyon sokat számít ez a győzelem, nem foglalkozunk azzal, hogy a többiek mit játszottak, a saját meccseinkre koncentrálunk, azokat akarjuk megnyerni. Úgy érzem a csapatban benne van, hogy bárki ellen képes a győzelemre. Nagyon jó, hogy most sem kaptunk gólt és persze annak is örülük, hogy már tudtunk gólokat rúgni. Szerdán jön a Honvéd elleni kupavisszavágó, az első meccs eredményéből kiindulva nincs lefutva a visszavágó. Persze a bajnokság elsőbbséget élvez, de a kupában is szeretnénk jól és sikeresen szerepelni.

                                                    Farkas remekül szállt be a mérkőzésbe

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink