Szombathelyi Haladás


Így látta a mérkőzést Mátyus János


2020.02.09. 16:40
haladas.hu

Vezetőededzőnk értékelte a Szolnok-Szombathelyi Haladás (0-0) Merkantil Bank Liga-találkozót.

- Tulajdonképpen megismételhetem a múlt heti, Szeged ellen nyilatkozatomat – mondta Mátyus János. – A védekezésünk ma is kifogástalanul működött, az előrejátékunk viszont ezúttal is kevés volt. Nem vagyunk könnyű helyzetben és akkor még Rácz Ferenc is megsérül. A fiúk megtettek mindent, küzdöttek, hajtottak, de hiányzott a csapatból a minőség. Rácz mellett ugye Németh Márió és Medgyes is sérült - szinte az összes kreatív labdarúgónk hiányzik. Legutóbb a Szeged ellen fontos pontot szereztünk, a mostani meccs kapcsán azonban nem így látom. Ugyanis - ahogy korábban is nyilatkoztam - számunkra valamennyi találkozó egy kisdöntő.  Azonban nincs idő siránkozni, jövő vasárnap a Csákvár ellen nyernünk kell. De előtte szerdán még a Honvéd ellen játszunk Magyar Kupa-meccset, ahol szeretnénk tisztességgel helytállni. Ami Farkas Balázst illeti, hiszem, hogy hasznunkra lesz és a csapat élére áll.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink