Szombathelyi Haladás


Egységben az erő!


2020.01.30. 11:40
haladas.hu

Séllei Árpádot, klubunk ügyvezető igazgatója nyilatkozott honlapunknak.

Vasárnap rajtol az NB II. tavaszi szezonja, csapatunk vasárnap 14 órakor a Szeged Csanád-Grosics Akadémiát fogdja. Klubunk ügyvezető igazgatóját, Séllei Árpádot kérdeztük az elmúlt hetek eseményeiről és természetesen a tavaszi kilátásokról.

- Nagyon nehéz őszön vagyunk túl. nincs ember, aki így tervezte a 100 éves évfordulót – mondta Séllei Árpád, a Haladás ügyvezetője. – Kiestünk az NB I-ből, az NB II. kieső helyén telelünk. Tulajdonos, majd ügyvezető-váltás is történt. Próbálok sok mindent máshogy csinálni, mint ahogy eddig volt. Remélem jó úton haladunk, persze ezt majd az idő eldönti. Próbálom a régi, nem működő modellt megváltoztatni, szeretném megmutatni, hogy miért érdemes újra támogatni, segíteni a Haladást. Átláthatóságot, nyíltságot ígérek. A decemberi közgyűlésen és a másnapi sajtótájékoztatókon elhangzottak miatt volt, van egy kis feszültség a város vezetése és a Haladás vezetése között, de ez félreértések, téves, olykor túlzó sajtóinformáció miatt is alakulhatott ki. Biztos vagyok benne, hogy a város vezetésének fontos a Haladás, márcsak a szépszámú szurkoló sereg, valamint a stadion miatt is. Kérem a város vezetését, hogy a hétvégi bajnoki mérkőzésünkre látogassanak ki. Remélem szépszámú nézősereg elött győzelemmel kezdjük a szezont, és mindenki jókedvűen, mosolyogva hagyhatja el a stadiont. Hoztunk vezetőedzőt, két pályaedzőt, öt új játékost. Akikre nem volt szükség, nem tudnának segíteni, azokat elengedtük. Építünk a fiatalokra, a keret nagyrésze szombathelyi futballistákból áll, remélem mindez a pályán is visszaköszön. Mindezek miatt is kérem a szurkolókat, hogy minél többen jöjjenek ki a mérkőzésre, biztassák a csapatot, legyenek a 12. játékosunk, valamint hogy minél többen tudjuk elbúcsúztatni Halmosi Pétert.  A csapat, a nézők, a vezetők mutassanak egységet, ennek így meglesz az eredménye.

További hírek

Megtekintés
Soroksáron a Haladás

A Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II. 26. fordulójában vasárnap 16 órai kezdettel a Szombathelyi Haladás a Soroksár SC vendége lesz.
0 0 0 2024.03.29. 10:20
Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink