Szombathelyi Haladás


Lélektelenül soha!


2019.09.17. 14:45
Pum András

A Merkantil Bank Liga NB II. 9. fordulójának hétközi mérkőzésén szerdán 16 órakor a Szombathelyi Haladás a Békéscsaba 1912 Előre vendége lesz.

A békéscsabaiak eddig hét bajnokijukin – hétvégén szabadnaposak voltak – tíz ponttal a tizedik helyen állnak. A nyáron Boér Gábor helyére érkezett vezetőedző, Schindler Szabolcs csapata hazai pályán nem szerepel valami fényesen: négy meccsen egy-egy győzelem és döntetlen mellett kétszer kikapott. A lila-fehéreknél szerepel az Illés Akadémián nevelkedett, majd Dániába és onnan a Viharsarokba szerződött Burai Erik. A támadónak ugyan nincs NB I-es múltja, a kapus Rybanskynak, valamint Nagy Sándornak és Pantelicnek viszont igen.

Ami a Haladást illeti, a szombathelyiek – hazai pályán – az elmúlt fordulóban a Soroksár (0-1) ellen futballoztak a leggyengébben, ahhoz, hogy Békésben pontot, pontokat szerezzenek, a vasárnap látottaknál lényegesen több kell. A 16. helyen tanyázó vasiak eddigi négy idegenbeli mérkőzésükön egyszer kikaptak, háromszor 1-1-es döntetlent játszottak.

Ideje lenne tehát megszerezni első három pontunkat idegenben.

– Természetesen csakúgy mint a többi mérkőzést, a Soroksár ellenit is átbeszéltük, kielemeztük  – mondta Supka Attila, a Haladás edzője. – Leginkább az elfogadhatatlan hozzáállást emeltem ki, mert rosszul lehet játszani, de lélektelenül nem. Azt a meccset el kell felejteni, és muszáj új lapot nyitni – Békéscsabán is nehéz dolgunk lesz. Nagyon rosszul fest a tabella, éppen ezért hiszem, hogy valamennyi játékosom átérzi a találkozó fontosságát és megszerezzük első idegenbeli győzelmünket. Mindegy, hogy most itthon vagy idegenben lépünk pályára, csakis a három pont elfogadható. Sem sérült, sem eltiltott játékosunk nincs.

A nagy távolság miatt a szombathelyiek a keddi közös ebéd után útra keltek, az éjszakát Békéscsabán töltik.

- Szinte soha nem jön jól egy ilyen időszak, amit azonban sok munkával töltöttünk el, próbáltuk kijavítani azokat a hibákat, amelyek a Budafok ellen előfordultak - mondta Schindler Szabolcs, a Békéscsaba vezetőedzője. - Fizikai felkészítés is folyt, de mentális is, mert a Vasas és az MTK elleni jó játék után a Budafok ellen kipukkadtunk. Ellenfelünk vasárnap otthon kapott ki a Soroksár ellen, ám nehéz mérkőzés vár ránk a szombathelyiek ellen. Mi mindenesetre csak győzelemre játszhatunk! Még gondolkodom, hogy a két szóba jöhető játékos közül ki lép az eltiltott Király Patrik helyére. Az aktuális forma és a hozzáállás dönt.

További hírek

Megtekintés
Soroksáron a Haladás

A Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II. 26. fordulójában vasárnap 16 órai kezdettel a Szombathelyi Haladás a Soroksár SC vendége lesz.
0 0 0 2024.03.29. 10:20
Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink