Szombathelyi Haladás


Gól a hálóba és bumm a fejbe


2019.08.03. 15:00
Pum András

A Szombathelyi Haladás középpályása, Holdampf Gergő remek lövéssel egyenlített Gyirmóton, aztán egy szerencsétlem mozdulat után mély sebet szerzett a fején.

Értékes ponttal, de talán ami ennél fontosabb: olykor kimondottan jó játékkal kezdte az NB II-es bajnokságot a Szombathelyi Haladás. Pedig a mieink felkészülése az ismert okok miatt nem volt zökkenőmentes, ennek ellenére a jó erőkből álló, a rutinos tréner, Csertői Aurél irányította Gyirmót ellen győzelmi esélyük is volt. Szurkolóink ezúttal is elképesztő támogatást adtak a csapatnak, péntek esti időpont ide, televíziós közvetítés oda, NB II. meg amoda – így is többszázan kísérték el a csapatot a Kisalföldre és gyakorlatilag megállás nélkül szurkoltak. Az idegenbeli 1-1-es nyitány tehát jónak mondható, ezen a véleményen van a Hali találatát szerző Holdampf Gergő is.

- Nem kezdtük jól a mérkőzést, kellett tíz perc mire felvettük a meccs ritmusát de aztán a gyirmótiak gólja ellenére is a mi akaratunk érvényesült – mondta Holdampf Gergő. – Szerencsére még az első félidőben sikerült egyenlítenünk. A gólom? Arra emlékszem, hogy Gaál Bálintnál volt a tizenhatos előterében a labda, jól fedezte, majd kiáltottam neki, hogy jövök. Észre is vett, tökéletesen elém tette a labdát, láttam, hogy a védők mellett a jobb sarok irányában van hely, így ellőttem – örülök, hogy bement. A szünetben Supka Attila felhívta a figyelmet, hogy a labdakihozatalokat továbbra is erőltessük. Szünet után mindkét csapatnak voltak lehetőségei, úgy érzem értékes pontot szereztünk. Ami persze akkor ér sokat, ha szerdán Szombathelyen legyőzzük a Siófokot. A saját teljesítményem? Az első félidei szerintem rendben volt, a második félidő közepén gödörbe kerültem, de aztán a hajrára sikerült ebből kijönnöm. Ami a csapat játékét illeti, szerintem elsőre nem volt ez rossz, helyenként jól futballoztunk és ha meccsről-meccsre ilyen felállásban tudunk pályára lépni, akkor nem lesz gond.

                                    Holdampf Gergő jól eltalálta a labdát. Fotó: Gyirmót FC facebook-oldala

Üröm az örömben, hogy a 25. születésnapját a meccs előtti napon, csütörtökön ünneplő Holdampf a második félidőre bekötözött fejjel kocogott ki.

- Az első félidőben egy ütközésnél a földön maradtam, Vass Ádám pedig éppen rámesett, ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy a stoplija a fejemet találta el. Két centiméter hosszan felszakadt a bőr, egyelőre húzó tapasz van rajta – mesélte a középpályás. – Nagy baj szerencsére azonban nincs. Mivel ez volt az első gólom a Haliban, tudom a kötelességem, egy üdítőre vendégül látom majd a fiúkat. Szót kell ejtenem szurkolóinkról, akik szenzációs hangulatot teremtettek,

                                   Nem szép látvány: Holdampf fejében Vass Ádán stoplisánk lenyomata

Supka Attila együttese szerdán 19 órakor a Haladás Stadionban a korábbi Hali-másodedző, Gál István irányította Siófokot fogadja.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink