Szombathelyi Haladás


Kétvállon a szlovén bajnok!


2019.07.21. 20:50
Pum András

Első nyári felkészülési mérkőzésén a Haladás-Viktória FC idegenben legyőzte a szlovén bajnok Pomurjét.

ZNK Pomurje Beltinci-Haladás-Viktória FC 1-2 (0-1). - Beltinci, 60 néző, női felkészülési labdarúgó-mérkőzés.
Haladás-Viktória FC: Bíró (Csapó, 75.) – Balogh (Kopcsándi, 46.), Fördős, Horti, Kiss Zs. (Kovács V., 60.) – Tálosi (Németh M., 60.) – Szakonyi, Tóth A. II., Rácz, Harsányi – Siklér. Edző: Simon Attila.

A szombathelyieknél Heike Manhart bokasérülése ugyan rendbejött, de lebetegedett, Öreg Cintia családi elfoglaltsága miatt hiányzott, míg a Diósgyőrből igazolt Tóth I. Alexandra Achilles-problémái miatt nem léphetett pályára. 

A szlovén bajnok, Bajnokok Ligája-csoportkört rendező Pomurje ellen nagy lendülettel, bátran kezdtek a szombathelyiek, letámadták és ezzel meglepték ellenfelüket. A vasiak a kiváló minőségű pályán élvezték a futballt, fölényben játszottak, aztán félóra elteltével kiegyenlítődött a játék. Majd egy szép kontra végén Harsányi 17 méterről bombagólt lőtt a jobb felső sarokba (0-1).

Szünet után góllal folytatták a vendégek, Siklér szerzett labdát, Szakonyit szöktette, a támadó húsz méterről a kapus felett a hálóba ívelt (0-2). Kiegyenlítődött a játék, ugyanakkor nagy helyzetek a vendégek előtt adódtak, több gólt is szerezhettek volna a viktóriások. A szlovénok előtt egy komoly helyzet adódott, ám Bíró bravúrral védett. A 75. percben büntetőből szépítettek a hazaiak. 
Jó iramú mérkőzésen a szombathelyiek jól futballoztak és teljesen megérdemelten nyertek.

                                         Harsányi Andrea óriási gólt szerzett

Simon Attila: - Nagyon koncentráltan készültünk a Bajnokok Ligája-résztvevő elleni mérkőzésre, hogy megfelelő állapotban léphessünk pályára. A lányok hozzáállása is százszázalékos volt, megérdemelten nyertünk.

A vasiak legközelebb szombaton 15 órakor Pozsonyban a szlovák bajnok Slovan Bratislava ellen játszanak.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink