Szombathelyi Haladás


Negyedik helyen végeztek a lányok


2019.06.06. 22:02
PA

A női labdarúgó NB I. bronzmérkőzésének harmadik összecsapásán a Haladás-Viktória 1-0-ra kikapott a DVTK-tól, így a negyedik helyen végzett

Diósgyőri VTK-Haladás-Viktória FC 1-0 (1-0). – Diósgyőr, 600 néző, NB I-es női labdarúgó bronzmérkőzés, harmadik találkozó, vezette: Kovács I.

Diósgyőr: Szőke-Nagy – Ficzay, SANDU, Bradic, VACHTER, – Tóth A., Nagy F., Balázs, AMBER – Vígh – (Balogh D., 86.), Parker. Edző: Fórizs Sándor.

Haladás-Viktória FC: Bíró – Balogh H., FÖRDŐS, HORTI, KISS ZS. (Sitku, 87.) – TÓTH A., Rácz – Szakonyi, Öreg, Harsányi (Fábián, 86.) – Siklér. Edző: Simon Attila.

Az első negyedórában jól és szervezetten futballozott a szombathelyi csapat, labdaszerzések után jól váltottak át támadásba. Ezt követően átvette az irányítást a hazai együttes, többször is megbontották a vasiak bal oldalát. Ám helyzetet nem tudtak kidolgozni, csupán labdabirtoklásban mutatkozott meg fölényük. Aztán a 33. percben Sandu a kaputól 30 méterre mellre vette egy labdát és lövése a kapu közepében kötött ki (1-0). 
Szünet után a vendégek vették át az irányítást, beszorították ellenfelüket, de elsősorban pontrúgásaik jelentettek veszélyt. Siklér Kinga járt legközelebb a gólszerzéshez, de egy szépen kijátszott akció végén középről leadott lövését a hazaiak kapusa a bal kapufára tolta. A vasiak mindent megtettek az egyenlítésért, de nem tudtak komoly helyzetet kialakítani. 
A három mérkőzés alapján a vendégek megérdemelték volna a bronzérmet, de ezen a mindenrt eldöntő meccsen a diósgyőriek kicsivel többet tettek a győzelemért, így a vasiaknak meg kellett elégedniük a negyedik hellyel. Gólszerző: Sandu (33.).

                                                  Horti Boglárka jól futballozott. Fotó: dvtk.eu

Simon Attila: - Gratulálok a lányok egész éves munkájához, nagyon kiegyensúlyozottan, szervezetten futballoztak, játékban és helyezésben is előreléptünk tavalyhoz képest. A mai meccsünk sajnos nem volt annyira sikeres, úgy tűnt, nem sikerült megfelelően regenerálódnunk a vasárnapi találkozó után.

A két nyert mérkőzésig tartó párharcot a Diósgyőr 2-1-re nyerte, így a piros-fehér csapaté lett a bronzérem, a Haladás-Viktória FC a negyedik helyen zárta a bajnokságot.

További hírek

Megtekintés
Volt szombathelyi futballisták a válogatottak élén

A Haladás Viktória korábbi labdarúgója, Rácz Zsófia lett a magyar női U19-es válogatott szövetségi kapitánya. A felnőtteké pedig az egykoron szintén Szombathelyen szereplő Szarvas Alexandra.
0 1 0 2024.03.27. 13:00
Megtekintés
Háromgólos siker

A Vas vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a Szombathelyi Haladás II. 3-0-ra verte a Vasvárt.
0 0 0 2024.03.25. 15:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink