Szombathelyi Haladás


Nyerni akarunk!


2019.04.25. 21:30
PA

A Szombathelyi Haladás bal oldali védője, Mohl Dávid győzni megy Kisvárdára.

A télen, Újpestről igazolt Mohl Dávid először a 28. fordulóban, az MTK ellen Szombathelyen 1-0-ra megnyert találkozón volt kezdő, majd egy hete Debrecenben szintén végig a pályán volt. A rutinos bal oldali védő tisztában van azzal, hogy a Kisvárda jó csapat, de hisz a Haladás sikerében. A szombati találkozó 17 órakor kezdődik a szabolcsi városban.

- Legutóbb Debrecenben nem azon a szinten futballoztunk, mint korábban, ám úgy gondolom, játékban így sem nőtt fölénk a Loki – mondta Mohl Dávid. – A szakmai stábbal átbeszéltük azokat a dolgokat, amelyeket ki kell javítanunk, amelyeken változtatnunk kell és azokat is, amelyek jól működtek. Ami a kisvárdai meccset illeti, videóztunk eleget, alaposan kielemeztük ellenfelünk játékát, tudjuk mikre, kikre kell figyelnünk. A kisvárdai csapatot jó játékosok alkotják, kiegyensúlyozott teljesítményre képes a szabolcsi gárda. Ám nekünk csak egyetlen célunk lehet: a győzelem. Így a bajnokság vége felé haladva folyamatosan változik a tabella, de továbbra is mi vagyunk a saját sikerünk kovácsai. Azt már korábban, még a tavasz elején is elmondtuk, számunkra valamennyi találkozó egyformán fontos, ám a kisvárdai különösen az, hiszen a meccsen eldől, a folytatásban merre tovább. A társaim nevében is mondhatom: nyerni akarunk és hiszem, hogy nyerni is fogunk!

                                             Mohl Dávid és társai győzni mennek Kisvárdára

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink