Szombathelyi Haladás


Távol, keleti túrán a Hali


2019.04.19. 20:10
Pum András

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában szombaton 17 órakor a Szombathelyi Haladás a DVSC vendége lesz.

Remek szériában vannak a szombathelyiek, utolsó hat bajnokijukból ötöt megnyertek – egy hete az MTK-t verték 1-0-ra – csupán a listavezető FTC otthonában kaptak ki.  Sorozatos győzelmeiknek köszönhetően három pontra vannak a 11. és négyre a már bentmaradást jelentő tizedik helytől. A vasiaknak tehát újabb és újabb győzelmekre van szükségük ahhoz, hogy ősztől is az elsőosztályban szerepeljenek. A 44 ponttal a negyedik helyen álló Debrecen tavasszal hazai pályán kiválóan szerepel, öt meccséből négyet megnyert, egyszer döntetlent játszott. A hajdúságiak keretét javarészt javarészt saját nevelésű fiatalok alkotják, úgy fest, egyelőre járható ez az út. A két csapat őszi mérkőzésén 1-1-re végeztek a felek a Nagyerdei Stadionban (ez volt a Haladás első idegenbeli pontja a bajnokságban), majd Szombathelyen a Loki nyert 2-0-ra.

- Továbbra is olyan helyzetben vagyunk, hogy nincs más választásunk, mint valamennyi meccsre úgy kimenni, hogy meg kell nyernünk – mondta Horváth Ferenc, a Haladás vezetőedzője. – Korábban megbeszéltük a játékosokkal, nem nézünk címert, pályát, ellenfelet – akivel játszunk, azt le kell győznünk. Ezúttal is erre készülünk. Tisztában vagyunk vele, hogy a Debrecen nagyon jó csapat, hazai pályán is idegenben is remekül szerepel. Herczeg András személyében kiváló edző irányítja a hajdúságiakat, jól összerakta a csapatot. Noha már csak négy pont a hátrányunk, ugyanakkora nyomás alatt játszunk, mint amikor 14 volt a lemaradásunk. A tét ugyanis nem változott: ez pedig a Haladás NB I-es tagsága. Bosnjak Predrag, Saláta Kornél és Gyurján Márton sérült.

Várható összeállítás: Király – Habovda, Jagodics, Németh Milán, Mohl – Dausvili – Funsho, Rui Pedro, Golodiuk, Ivanov – Rabusic.

A mieink már péntek délelőtt útra keltek, délután Balmazújvárosban edzettek és ott is töltik az éjszakát.

A Hali-szurkolók elővételben, szombaton 9.30-11.30 között a Haladás Ajándékboltban is megvehetik egységesen 1000 forintba kerülő belépőjüket. Jegyvásárláshoz nincs szükség személyi azonosító okmányra. Természetesen a találkozó előtt a Nagyerdei Stadionban is meg lehet vásárolni a tiketteket - a helyszínen is 1000 forint a vendégjegy.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink