Szombathelyi Haladás


Visszatérés Szombathelyre


2019.03.08. 12:10
haladas.hu

Csapatunk korábbi, saját nevelésű középpályása, Rácz Barnabás szombaton először lép pályára ellenfélként.

- Jól érzem magam Újpesten, rendszeres játéklehetőséget kapok és csapat is jól szerepel – mondta a télen Szombathelyről Újpestre szerződött Rácz Barnabás. – A beilleszkedéssel sincs probléma, úgy érzem, befogadtak a srácok. A gólok, gólpasszok viszont egyelőre hiányoznak a játékomból – ezeken javítanom kell. A saját játékomat nem az én tisztem megítélni, ez a szakmai stáb dolga. Ami a szombati bajnokit illeti, ugyanúgy készülök, mint bármelyik más, soron következő bajnokira – de természetesen tudom, hogy azért számomra egy különleges meccs lesz. Furcsa lesz ellenfélként pályára lépni a Haladás Stadionban, de ezt félre kell tennem, hiszen az Újpest játékosa vagyok, csapatom céljaiért küzdök. A héten nem beszéltem volt csapattársaimmal és ők sem kerestek annyiszor, mint korábban, majd a meccs után beszélünk. Azon nem gondolkodtam, hogy fogadnak a Hali-szurkolók, a meccsre koncentrálok, nem az esetleges reakciókra. Mindenesetre amikor Szombathelyen futballoztam, jó viszonyt ápoltam a drukkerekkel.

                           Rácz Barnabás immáron újpesti játékosként lép pályára szombaton

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink