Szombathelyi Haladás


Osztrák bajnok hátvédet tesztelünk


2019.01.07. 11:00
Pum András

Korábbi osztrák bajnok hátvéd szerepel próbajátékon a Szombathelyi Haladásnál.

A bajnoki táblázat utolsó helyén álló Szombathelyi Haladás vezetői korábban kijelentették: a tetemes, nyolcpontos hátrány ellenére mindent megtesznek, hogy a zöld-fehér csapat ősztől is NB I-es legyen, ennek érdekében megerősítik a keretet. Nos, eddig a volt kispesti középpályás, Holdampf Gergő írt alá, hétfőn pedig Lukas Rotpuller személyében osztrák védő érkezett próbajátékra.

A 27 éves, 188 centiméter magas, elsősorban belső védőként bevethető futballistára nem mondhatni, hogy váltogatja csapatait. Első profi klubja 2011-ben az Austria Wien volt, ahol egészen 2017 júliusáig futallozott – közben egy évet kölcsönben a szintén osztrák SV Riedben szerepelt. 2018 februárjában a spanyol másodosztályú Real Valladolidhoz szerződött, ám tavasszal egy mérkőzésen sem jutott szóhoz, nyáron távozott az Ibériai-félszigetről, azóta klub nélkül van. Rotpuller az osztrák első osztályban 133, a második ligában 22 bajnokin szerepelt. Az Austria Wien lila-fehér színeiben hat Európa-liga (El) selejtezőn, és négy El-főtáblás meccsen futballozott, utóbbiakon két gólt is szerzett. Ezen kívül egy Bajnokok Ligája-selejtezőn lépett pályára a háromszoros U17-es, egyszeres U20-as osztrák válogatott játékos. Rotpuller az Austria Wien csapatával a 2012/13-as szezonban osztrák bajnokságot nyert.

                                                     Lukas Rotpuller Fotó: sportnews.com

Videót ITT TALÁL a játékosról.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink