Szombathelyi Haladás


Edzésben a Haladás


2019.01.03. 16:00
Pum András

Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgócsapata.

Az első osztályú együttesek nagy részéhez hasonlóan a szombathelyi zöld-fehérek is csütörtökön kezdték el a munkát a február 2-án rajtoló tavaszi szezonra. Horváth Ferenc  vezetőedző és stábja délután a Király Sportlétesítményben tartotta az első tréninget.

– Egy hónap múlva folytatódik a bajnokság, így a megszokottnál kevesebb idő jut a felkészülésre – mondta Horváth Ferenc. – Ez persze nem jelenti azt, hogy ennyi idő alatt nem lehet felkészülni, de így nagyon pontosan kell klappolni mindennek. A felkészülés első fele inkább az erőnlétről szól, aztán jönnek a mérkőzések, majd a rajt előtti frissítés.   Ami a játékoskeretet illeti, több helyen ráfér az erősítés a csapatra, ha rajtam múlik, négy-öt, minőségi játékost igazolunk, de távozók is lesznek. Elsősorban a csapat tengelyébe szeretnénk igazolni.

Kovalovszki Máté, Pinte Patrik és Petró Balázs valószínűleg tavasszal kölcsönben, máshol futballozik – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. –  Érkeznek próbajátékosok is – szeretnénk tehát további labdarúgókat igazolni. 

A Szombathelyi Haladás első edzőmérkőzését január 12-én 11 órai kezdettel a Gyirmót ellen vívja Szombathelyen – nagy valószínűséggel a stadionban.  Majd 16-án a szlovén első osztály listavezetője, az NK Maribor vendége lesz. Majd ismét külföldre utaznak a vasiak, január 18-25-ig a törökországi Larában edzőtáboroznak, ahol három edzőmérkőzést vívnak. Az egyik ellenfél már ismert, 22-én a román első ligás FC Sepsi lesz Halmosiék ellenfele.  Aztán február 2-án immáron bajnoki mérkőzésen a Kisvárdát fogadják a zöld-fehérek.

További hírek

Megtekintés
Szerda esti kupacsata

A Magyar Kupa-nyolcaddöntőjének visszavágóján szerdán 18 órakor a Szombathelyi Haladás a Budapest Honvédot fogadja.
0 0 0 2020.02.18. 16:00
Megtekintés
Így győztük le a Csákvárt

A Haladás TV anyaga a vasárnap délutáni, 3-0-s győzelmünkkel végződött Merkantil
1 0 0 2020.02.17. 15:20

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink