Szombathelyi Haladás


Rába-parti vendégek a Királyban


2018.11.03. 22:55
haladas.hu

A női labdarúgó NB I. 9. fordulójában vasárnap 14 órakor a Király Sportlétesítményben a Haladás-Viktória FC a Győri ETO-t fogadja.

A szombathelyiek legutóbb 1-0-ra kikaptak a listavezető FTC-től, ez volt a második vereségük a bajnokságban – az elsőt szintén a Fraditól szenvedték el. A vasiak így is remekül teljesítenek, 14 ponttal a negyedik helyen állnak. A hatodik helyen tanyázó, nyolcpontos győriek eddigi négy idegenbeli meccsük közül hármat elveszítettek, csupán az újonc Szegedet győzték le. A mezőny kettészakadni látszik, az első négy és az utolsó négy között máris nagy a távolság. Mivel a vasiak az előbbibe, a győriek az utóbbiba tartoznak, Simon Attila tanítványai a meccs esélyesei. Az első körben Győrött 2-2-re végeztek a felek.

– A lányok túltették magukat a ferencvárosi vereségen, bízunk abban, hogy azért egyszer majd elkapjuk a magyar mezőnyből kiemelkedő Fradit – mondta Simon Attila, a szombathelyiek trénere. – Az élbolyban egyre sűrűbb a mezőny, minden mérkőzés, pont nagyon nagy jelentőséggel bír. Éppen ezért a papíron gyengébbnek tűnő csapatok ellen kötelező a három pont begyűjtése – erre készülünk vasárnap is. 
Összeállítás: Bíró – Balogh, Tálosi, Fördős, Kiss Zs. – Fábián (Manhart) – Szakonyi, Tóth A., Rácz, Öreg – Siklér.

További hírek

Megtekintés
Soroksáron a Haladás

A Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II. 26. fordulójában vasárnap 16 órai kezdettel a Szombathelyi Haladás a Soroksár SC vendége lesz.
0 0 0 2024.03.29. 10:20
Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink