Szombathelyi Haladás


Kimaradt tizenegyes, kiállítás, peches vereség


2018.10.27. 16:47
Pum András

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában a Szombathelyi Haladás minimum az egy pontot megérdemelten volna a Budapest Honvéd ellen.

SZOMBATHELYI HALADÁS - BUDAPEST HONVÉD 0-1 (0-0)

Szombathely, 3176 néző, játékvezető: Kassai

Haladás: Rózsa – Habovda, Benes, Tamás, Bosnjak – Mészáros, Jancsó, Jagodics, Németh Márió – Gaál, Priskin.

Honvéd: Gróf – Batik, Kamber, Baráth – Heffler, Banó-Szabó, Bamba, Hidi, Holender – Danilo, Tischler.

Horváth Ferenc két helyen változtatott az előzetesen megadott összeállításon: Rácz helyett Mészáros, Funsho helyett Gaál került a csapatba.

A Hali és a kispesti tábor barátsága immáron több mint három évtizedre nyúlik vissza, nem meglepő, hogy a két tábor délben már találkozott és együtt ebédeltek, majd iszogattak.

Nem véletlen, hogy a hazai táborban egy Honvéd, a vendégben pedig egy Haladás-zászló van kifeszítve.

A kispesti együttes kezdte a játékot.

A szombathelyiek tiszta fehérben, a kispestiek talpig feketében futballoznak.

Kimondottan hűvös,őszies időben játszanak a csapatok, no és nem mellesleg - kisebb megszakításokkal - reggel óta esik az eső. Most is.

5. perc: Bosnjak ívelt a jobb oldalon Priskinhez, a támadó egy igazítás után 10 méterről lőtt, de Gróf védett

8. perc: Danilo lépett ki teljesen egyedül középen ziccerben, de 19 méteres lövését a kifutó Rózsa lábbal, bravúrral szögletre mentette

9. perc: Mészáros kapott remek labdát középen, nem volt les, de a támadó kissé kisodródott, Gróf kijött a kapujából, így nem tudott kapura lőni, odalett a nagy helyzet

Remek, parádés a hangulat a stadionban, mindkét tábor megállás nélkül buzdítja csapatát

14. perc: Priskin szerzett labdát a bal szélen, majd 10 méterről, éles szögből kapura lőtt, labda elment a bal sarok mellett. Úgy tűnt, mintha Gróf még beleért volna, de Kassai nem így látta

14. perc: Bosnjak kapott sárga lapot

15. perc: Ismét egy Rózsa-Danilo párbaj. A brazil támadó öt méterről lőtt kapura, de Rózsa újra bravúrral hárított

Eltelt a félidő fele, a Haladás irányítja a játékot, de ritkán sikerült áttörnie a kispesti védelmet. Ám ha igen, mindjárt veszélyes helyzet alakul ki Gróf kapuja előtt

27. perc: Németh Márió remek labdát adott a védők mögé bemozgó Jancsónak, aki egyből középre adott, Gaál előtt elsuhant a labda, Mészáros viszont a bal kapufát találta el. De már lesről...

29. perc: Jagodics kapott sárga lapot

30. perc: Priskin indította Gaált, a támadó 22 méterről tüzelt, Gróf kiöklözte a labdát

Jagodics előbb Batikot rúgta fel, a kispesti védő nincs valami jól, percek óta ápolják az oldalvonal mellett, ebből csere lesz

32. perc: Priskin kapott a labdát, egy pattanás után kapura tűzte, Gróf a bal kapufa segítségével hárított

33. perc: Csere a Honvédban, Batik le, Skvorc be

Egy perc a hosszabbítás

Vége az első félidőnek

II. FÉLIDŐ

48. perc: Németh Márió jobb oldali szabadrúgását Jancsó fejelte kapura, de Gróf védett

60. perc: Mészáros jobb oldali, éles beadását Gaál fejelte kapura, de a labda elsuhant a jobb sarok mellett. Sajna csak Gaál landolt a hálóban

64. perc: Jancsó ugratta ki a saját térfeléről induló Gaált, a támadó egyedül tört kapura, de Baráth beérte és szögletre szerelte. Csere a Haladásban, Németh Márió helyett Ofosu állt be

66. perc: Csere a Honvédban, Tischler helyett Kukoc érkezett

69. perc: Ofosu indult meg balról befelé, könnyen elhúzta a labdát Heffler mellett, 17 méteres lövése elsuhant a léc felett

75. perc: Ofosu robogott el a bal oldalon, amikor Baráth a tizenhatoson belül felvágta. Tizenegyes!A büntetőt Mészáros a jobb sarok irányába lőtte, Gróf védett.

76. perc: Csere a Honvádban, Banó-Szabó helyett N"Gog állt be

3176 a hivatalos nézőszám

82. perc: Csere a Haliban, Gaál helyett Funsho állt be

83. perc: Bosnjak ütött oda Danilónak - sárga lap. Mivel már volt egy ilyen színű lapja, Kassai kiállította a védőt. Reklamálásért Ofosu sárga lapot kapott. A dolog szépséghibája, hogy előtte a vendégek futballistája kivezette a labdát az oldalvonalon kívül, de ezt a partjelő nem vette észre

86. perc: Csere a Haladásban, Priskin helyett Kolcák állt be

88. perc: Holender kapott sárga lapot

89. perc: Holender nyolc méterről, jobbról leadott lövését tolta bravúrral szögletre Rózsa

90. perc: 0-1. Jobb oldali szöglet után Danilo hét méterről a jobb sarokba fejelt

Két perc a hosszabbítás

92. perc: Mészáros jobb oldali szögletét a védők kifejelték, de kipattanót Funsho a léc fölé lőtte

Vége a mérkőzésnek

További hírek

Megtekintés
Válogatott vendégek a Haladás Stadionban

Női labdarúgó-Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen a magyar válogatott kedden 20 órakor (M4 Sport) a Haladás Stadionban Lettországot fogadja.
0 0 0 2019.11.11. 21:40
Megtekintés
Idegenben nyertek az U14-esek

Az I. osztályú utánpótlás labdarúgó-bajnokságok legutóbbi fordulóiban az Illés-Haladás U14-es csapata az MTK vendégeként győzött.
0 0 0 2019.11.11. 19:40

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink