Szombathelyi Haladás


Tévében a lányok!


2018.10.25. 10:20
haladas.hu

A női labdarúgó NB I. 8. forduló­jában csütörtökön 15 órai kezdettel (M4 Sport) a Haladás-Viktória a Ferencvárosi TC vendége lesz.

A televíziós közvetítés miatt a zöld-fehér rangadót nem a hétvégén, hanem már csütörtök kora délután lejátsszák. A listavezető FTC eddig mind a hét bajnokiját megnyerte, 32 gólt rúgott és mindössze hármat kapott, 21 pontot gyűjtött. A fővárosi zöld-fehérek a nyitófordulóban 3-1-re nyertek Szombathelyen – a vasiaknak tehát lenne miért revansot venniük. Simon Attila második helyen álló együttese is remek formában van, egyetlen vereségét éppen az előbb említett Fradi elleni meccsen szenvedte el, ráadásul utolsó négy bajnokiját megnyerte. A vasiak hátránya hét pont az éllovas FTC mögött.

– Jó formában, jó hangulatban várjuk a rangadót – szögezte le Simon Attila, a Haladás-Viktória FC vezetőedzője. – Tisztában vagyunk azzal, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. A ferencvárosiak sokat birtokolják a labdát és olyan ritmusban futballoznak, amellyel egy idő után felőrlik ellenfelüket. Ezt a magyar mezőnyben kiemelkedően hatékonyan alkalmazzák. De nem feltartott kézzel lépünk pályára, a világ labdarúgásában már számtalan meglepő eredmény született – miért ne okozhatnánk meglepetést mi is? A pontszerzés már bravúr lenne – de erre készülünk. Összeállítás: Bíró – Balogh, Tálosi, Fördős, Kiss Zs. – Szakonyi, Tóth A., Manhart, Rácz, Öreg – Siklér.

További hírek

Megtekintés
Soroksáron a Haladás

A Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II. 26. fordulójában vasárnap 16 órai kezdettel a Szombathelyi Haladás a Soroksár SC vendége lesz.
0 0 0 2024.03.29. 10:20
Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink