Szombathelyi Haladás


Pályán a lányok


2018.09.30. 12:00
Pum András

A női labdarúgó NB I 6. fordulójában vasárnap 15 órakor a Haladás-Viktória FC az újonc Magyar Labdarúgó Egyetemet fogadja a Király Sportlétesítményben.

Kevesen gondolták, hogy a Simon Attila vezette szombat­helyi együttes utolsó két – kőkemény – meccsén hat pontot szerez. Márpedig a vasiak a bajnoki címvédő MTK elleni 1-0-t követően egy hete Diósgyőrben 3-1-re nyertek, így nyolc pontjukkal már a negyedik helyen állnak a tabellán. Vasárnapi ellenfelük, az NB II nyugati csoportjának bajnoka, a Magyar Labdarúgó Egyetem (tavasszal még Pécsi MFC-Keresztes Lovagok néven futott) az első osztályban gyengén szerepel, mind a négy mérkőzését elveszítette, egyetlen gólt lőtt, 35-öt kapott. A papírforma tehát sima szombathelyi győzelmet ígér.

– Amellett hogy két szép győzelmet arattunk, már négy forduló óta veretlenek vagyunk – mondta Simon Attila. – Hazai pályán, jó formában várjuk ellenfelünket: bízom abban, hogy a játékosaim komolyan veszik a találkozót. Már a mérkőzés elején megpróbáljuk agresszívan letámadni ellenfelünket és mihamarabb eldönteni a mérkőzést. Egy győzelemmel a dobogós helyre léphetnénk. Fábián Dóra combizomhúzódással bajlódik, Fördős Beatrix csak a napokban érkezett vissza a korosztályos válogatottól, Bíró Barbara pedig pihen.

Össze­állítás: Dömsödi – Kopcsándi, Balogh, Tálosi, Kiss Zs. – Tóth A. – Szakonyi, Rácz, Manhart, Öreg – Siklér.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink