Szombathelyi Haladás


Megharcol a helyéért


2018.07.11. 17:00
Pum András

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás nyáron igazolt jobb oldali védője, Jurij Habovda megküzd a helyéért a kezdőcsapatban.

- A Haladáson kívül két klub is érdeklődött irántam, rövid gondolkodást követően a zöld-fehérek mellett döntöttem – mondta Habovda. – Először még Balmazújvárosban szerepeltem mostani csapatom ellen, 0-1-ről fordítva 2-1-re nyertünk, jól emlékszem: nagyon kiegyenlített, küzdelmes mérkőzést vívtunk, és már akkor tetszett a szombathelyiek futballja. Az itteni összecsapáson a gyönyörű stadion és a pazar hangulat fogott meg igazán, tényleg elképesztő volt a szurkolás. Beárnyékolja a meccset korábbi csapattársam, Harsányi Zoltán és mostani, Gyurján Márton súlyos sérülése. Noha nem vagyok hosszú ideje Szombathelyen, a csapattársak befogadtak, jól érzem magam, a kőkemény edzések dacára is remek a hangulat az öltözőben. Persze mivel nem régen érkeztem, még meg kell ismernem a csapat stílusát, játékrendszerét, de jól haladok, és pár napon belül minden rendben lesz. Ami a céljaimat illeti, tisztában vagyok vele, hogy Schimmer Szabolcs személyében klublegenda szerepel a posztomon, de minden edzésen azért hajtok, hogy megmutassam, mit tudok - megharcolok a helyemért a kezdőcsapatban. Nagyon sokat edzünk, a befektetett munkának pedig hiszem, hogy gyümölcsöznie kell a bajnokságban. Konkrét helyezésben nem gondolkodok, a legmagasabb célokat kell kitűznünk elé, és hiszem, hogy sikeresek leszünk. 

                                              Habovdára a védelem jobb oldalán számíthat Michal Hipp

Habovdát pár napja követte Szombathelyre családja is. A futballista párjával és kislányával sportos családot alkot.

- Párom, Anna korábban az ukrán ritmikus sportgimnasztika válogatott tagja volt - folytatta - Anno Ukrajnában ugyanabba a sportiskolába jártunk, immáron tíz éve együtt vagyunk. Fontos számomra a sport, a futball, a lehető legtovább szeretnék futballozni, ezért igyekszem profi módon, egészségesen élni. Félévente eljárok egy orvoshoz, aki a vizsgálatok után megmondja miből és mit ehetek, illetve mire van szüksége a szervezetemnek. E szerint állítom össze az étrendemet is. Jól érezzük magunkat Szombathelyen, korábban futballoztam Lvivben, ott láttam ennyi szép régi épületet, no és a Csónakázó-tó is nagyon tetszik. Szóval minden rendben van körülöttem, szurkolóinknak pedig azt üzenem, hogy tartsanak ki mellettünk, hiszen egy csapat csak a drukkereivel együtt lehet sikeres. Hajrá, Hali!

További hírek

Megtekintés
Két akadémista siker

Az I. osztályú utánpótlás-labdarúgóbajnokság tavaszi első fordulójában az Illés Akadémia-Haladás csapatai közül az U15-ösök és az U19-esek tudtak nyerni.
0 0 0 2020.02.27. 12:00
Megtekintés
Sérülések után

Schimmer Szabolcs játéka kérdéses, Rózsa Dániel és Medgyes Zoltán már edz, Németh Márió rehabilitációját végzi.
0 0 0 2020.02.26. 17:05

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink