Szombathelyi Haladás


Elismert szakmai munka az Illés Akadémián


2016.08.16. 08:45
haladas.hu

Az MLSZ által felkért Double Pass független nemzetközi átvilágító cég a hetekben jelentette meg a magyar labdarúgó akadémiák átfogó vizsgálata utáni eredményének sorrendjét, amelynek 2. helyezettje a szombathelyi ILLÉS Akadémia lett.

 A kimagasló eredmény mögött nem az épülő infrastruktúra, hanem a jól szervezett, nyugati-európai modellre épülő szakmai munka található - olvasható az nb1.hu-n. 

Pacsi Bálint, UEFA PRO licenszes edző, az Illés Akadémia szakmai igazgatója és a szombathelyi Swietelsky-Haladás csapatának asszisztens edzője, 2 év alatt honosította meg a periodizációs tervezés modelljét az akadémia színfalai mögött. Elmondása szerint 4 éve ismerkedett meg ezzel a területtel, majd igazán 2014-ben a Double Pass által szervezett Akadémiai management kurzuson a belga Erik Roux (Belga felnőtt és utánpótlás labdarúgó válogatott futballfitnesz edzője) előadása után vette észre, hogy ez a terület szürke folt a magyar labdarúgás szerkezetében. Mélyen beleásta magát nemzetközi szakkönyvek és folyóiratok, webináriumok segítségével és idén júniusban Amszterdamban végzett a holland Raymond Verheijen, a „futball periodizáció-guru” által tartott mester kurzuson, így Magyarországon egyedül vallhatja magát a terület specialistájának. Raymond Verheijen a holland, a dél koreai és az orosz válogatottal is EB elődöntőben végzett csapataival – klub szinten megfordult az FC Barcelona, FC Chelsea, Zenith Szentpétervár csapatainál, mint futball fitnesz periodizációs szakember.

Az amszterdami kurzuson az előadási napok többek között a Taktikai analízis, Teljesítmény analízis, Döntéshozatal fejlesztés, Futball fitnesz, Futball Gondolkodás, Periodizációs modell, Akadémia periodizáció, Egyéni periodizáció, Csapat periodizáció, Rehab periodizációról szóltak.

- De valójában mi is az, ez a jól csengő futball periodizáció?

- Minden részletre történő tervezést jelent csapat és egyén szinten - mondta Pacsi Bálint az nb1.hu-nak. -  A hosszú és megterhelő szezon alatt szinte patikamérlegen kell kimérni a játékosok számára, a megfelelő mennyiségű terhelést, megválasztani a terhelés-pihenés arányát, hogy az egész szezon alatt fejlesszük a játékosok futball fitnesz állapotát, miközben végig fenntartjuk a frissességi szintjüket.

- Miben nyilvánul meg a helyes, vagy a helytelen használata?

- Többek között a sérülések számában (nem a kontakt sérülésekre gondolva). A nem megfelelő terhelés-pihenés arány adagolásának következtében a játékosoknál túledzettségi állapot, kimerültség lép fel, ekkor a lelassult ideg-izom kapcsolatok miatt egy rossz mozdulatnál a játékos megsérül.

                                          Pacsi Bálint, az Illés Akadémia szakmai igazgatója

- Hogyan lehet a játékos döntéshozatalát fejleszteni?

- A labdarúgás pl. a kosárlabdával ellentétben nem edző-sport, hanem játékos-sport. A mérkőzésen nincs lehetőség megállítani a játékot, akár minden másodpercben. Így a játékosok döntéshozatala előtérbe kerül, az edző ráhatása a mérkőzésre sokkal kisebb, mint a kosárlabdában. Így az edzéseken célszerű az analitikus gondolkodás fejlesztése, hogy a játékosok könnyedén tudjanak dönteni a mérkőzésszituációkban az edző által meghatározott játékstílusnak és mérkőzéstervnek megfelelően. Ezért célszerű a lehető legtöbb edzésgyakorlatot ellenfél ellen tervezni, hogy technika használata a döntéshozatal kivitelezése legyen.

- Mi az egyéni periodizáció szerepe a felkészítésben?

- A futball csapatsportág, de a posztokon eltérő követelményekkel, így más-más tervezést igényel pl. egy belső védő és egy szélső felkészítése az idény során. Tovább bonyolítja a tervezést az életkor és a korábbi sérülések. Vagyis miért edzené ugyanazt egy 34 éves belső védő, mint egy 18 éves az akadémiáról felkerülő tehetséges jobb szélső heti lebontásban. Ami a legfontosabb számomra, hogy a precíz, hosszú távú tervezéssel (periodizációval) felépítsem az Illés Akadémiáról érkező saját nevelésű magyar játékosokat a Swietelsky-Haladás első csapatába. Korunk futballjában az intenzitás rendkívül magas lett, miközben a terjedelem (90perc) nem változott. Az ifjúsági csapatból érkező játékosnak óriási intenzitás különbséggel kell megküzdenie, az első csapatba történő beépítés folyamata alatt, amennyiben ez türelmetlenül, átgondolás nélkül van kezelve, akkor a fiatal játékos önhibáján kívül nem tud megfelelni, megsérül és elveszti a magyar labdarúgás. Célom, hogy minőségi, hosszú távú tervezéssel a lehető legtöbb játékos tudjon megbirkózni az első csapatba történő átmenet nehézségeivel, így fejlesztve a magyar labdarúgás egészét. Az amszterdami előadásokat éjszakába nyúló, a hallgatók közötti izgalmas eszmecserék követték. 22 országból jövő szakemberek tudták megosztani tapasztalataikat egymással. Pacsi Bálint többek között a Német U21 válogatott fitnesz edzőjével, az amerikai labdarúgó szövetség utánpótlás szakemberével vagy az FC Barcelona Eskola szekció vezetőjével valamint a kínai olimpiai válogatott fitnesz edzőjével tudta megvitatni a nemzeti egyediségeket, hisz nem elég egy recept, mert minden országnak megvan a sajátossága és ahhoz kell hozzáilleszteni a kiváló elméletet. Az értékes nemzetközi tapasztalatok folyamatos beépítésre kerülnek az induló idény Akadémiai fejlesztési programjába és képzési filozófiájába valamint a Swietelsky Haladás első csapatának tervezési mechanizmusába is honosítjuk a periodizáció alapelveit.”

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink