Szombathelyi Haladás


Ott folytatnák, ahol abbahagyták


2016.08.12. 15:40
Pum András

Az OTP Bank Liga 5. fordulójában szombaton 18 órai kezdéssel a 7. Szombathelyi Swietelsky-Haladás a 6. Diósgyőrt fogadja Sopronban.

A Diósgyőr két győzelemmel – Videoton (2-1), Újpest (2-1) – kezdte a bajnokságot, ám még mielőtt a miskolciak azt remélhették volna, hogy a bab is hús, két súlyos vereségbe – FTC (2-6), Honvéd (0-3) – is beleszaladtak. Ettől függetlenül a piros-fehérek komoly játékerőt képviselnek, hiszen a Fradi ellen idegenben nem szégyen a vereség.

A Haladás viszont viszonylag gyengébb kezdés után egyre jobb formába lendül, legutóbb idegenben verte 2-0-ra az MTK-t a Mészöly-legénység.

– Az MTK ellen nagyon jól, egységesen teljesített a csapat, onnan kell folytatnunk Sopronban is – jelezte Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – Egy hete az első gólra rárúgtuk a másodikat is, a Diósgyőr ellen is ez a célunk. Az első három fordulóban a játékosok, a szakmai stáb és a vezetők sem pánikoltak amiatt, hogy nem nyertünk – mindannyian tudtuk, megvan az erő a a csapatban a sikerre. Persze az igaz, hogy a győzelem után a heti munka még jobb hangulatbab telt. Ami a Diósgyőrt illeti, a támadójátékban különösen Elekre, Bognárra és Griffithsre nagyon oda kell figyelnünk. Biztosan be akarják bizonyítani a miskolciak, hogy csak kisiklás volt a legutóbbi két vereségük. Nehéz meccsen győzni akarunk. A legutóbb combizomhúzódás miatt hiányzó Gaál Bálint már leülhet a kispadra.

Összeállítás: Király – Polgár, Wils, Hegedűs, Bosnjak – Kovács L., Iszlai, Rácz – Németh, Williams, Halmosi.

Cserék: Rózsa, Schimmer, Jancsó, Tóth Máté, Overgoor, Ars, Gaál. 

Fehér Józseftől, a szombathelyiek fizioterapeutájától a sérültek, betegek állapota felől érdeklődtünk. Mint azt megtudtuk, Jánvári Gábor ma kezdte a vízi rehabilitációs munkát, Ezequiel Calvente szintén rehabilitációját végzi, Jagodics Márkra nagyjából négy hét múlva tréningezhet ismét, a védő két hét múlva elkezdi a vízi rehabilitációt.

A mérkőzést Berke Balázs vezeti, segítői Ring György és Kepe Arnold, a negyedik játékvezető Takács Gábor.

A mieink péntek délután öt órakor edzenek az Illés Akadémián, az éjszakát a jól bevált bükfürdői Hotel Danubius Health Spa Resortban töltik.

Jegyinfókat a mérkőzésre ITT TALÁL.

                                                  Február 28-án 2-1-re győztünk a Diósgyőr ellen

További hírek

Megtekintés
Fotókon a szerdai bajnoki előtti utolsó edzésünk

Sok-sok kép csapatunk kedd délutáni tréningjéről.
0 21 0 2022.10.04. 19:00
Megtekintés
Visszatérés a Haladás-stadionba

Vezetőedzőnk, Michal Hipp nehéz mérkőzésre számít szerdán - de örül, hogy ismét a Haladás Sportkomplexumban irányíthatja a Szombathelyi Haladást.
0 0 0 2022.10.04. 16:05

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink