Szombathelyi Haladás


Az első győzelem reményében


2016.08.06. 13:00
Pum András

Az OTP Bank Liga 4. fordulójában a Szombathelyi Swietelsky-Haladás vasárnap 18 órai kezdettel (TV: M5) Dunaújvárosban az MTK Budapest vendége lesz.

Egyik csapat sem kezdte jól a bajnokságot, stadionjának építése miatt a hazai meccseit Dunaújvárosban rendező, utolsó helyen álló MTK egy döntetlen mellett kétszer kikapott, még nem szerzett gólt. Mindkét vereségét Dunaújvárosban – Vasas 0-1, Mezőkövesd 0-1 – szenvedte el, Gyirmóton 0-0-t játszott. A kék-fehérek két forduló után búcsúztak az Európa-ligától is, és vasárnap sem számíthatnak a tavalyi bajnokságban öt mérkőzésre eltiltott gólvágójukra, Torghelle Sándorra.

A Haladás a Fradi elleni idegenbeli 3-1-es vereség után Sopronban 1-1-re végzett a Mezőkövesddel és a Budapest Honvéddal. Ami nagyon biztató a vasárnapi bajnoki előtt: a zöld-fehérek játéka meccsről-meccsre javul. Így látja ezt Mészöly Géza is.

– Valóban, úgy érzem felszállóágban vagyunk, persze ez még nem elég, a legfontosabb, hogy eredményesek is legyünk – jelezte Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – Jó erőben van a csapat, ezt bizonyítottuk a Honvéd elleni utolsó 25 percben is - és mentálisan is rendben vannak a fiúk. Azt nem lehet kiküszöbölni, hogy ne hibázzunk, de fontos, hogy a hibákat csökkentsük, minimalizáljuk. Ugyanolyan stabilan kell futballoznunk, mint tettük azt a Honvéd ellen. Ami a holnapi bajnokit illeti, csalóka az MTK helyezése, hiszen mindhárom eddigi meccsén megvolt az esélye a jobb eredményre. Nem becsüljük le a fővárosiakat, jól tudjuk, hogy ennél jóval többre képesek. A futballt kimondottan játszó csapat, éppen ezért nem szabad engednünk, hogy kedvükre ficánkoljanak. A fiatalok közül Korozmánra, Vargára, Vogyicskára, Besére a rutinosabbaktól pedig Vass Ádámra, Kantára, Hrepkára különösen oda kell figyelnünk. Gaál Bálint a Honvéd ellen combizomhúzódást szenvedett, Jánvári Gábor és EzequieCalvente is sérült.

                                                  Mészöly Géza tisztában van vele, nem lesz könnyű az MTK elleni meccs

Összeállítás: Király Gábor – Polgár Kristóf, Stef Wils, Jagodics Márk, Bosnjak Predrag – Sjoerd Overgoor, Iszlai Bence, Rácz Barnabás – David Williams, Sjoerd Ars, Halmosi Péter.

Cserék: Rózsa, Schimmer, Jancsó, Kovács L., Németh M., Hegedűs, Tóth Máté.

Vörös Csaba technikai vezetőtől megtudtuk, a mieink a szombati, szombathelyi edzés után útnak indulnak, az éjszakát a székesfehérvári Hotel Magyar Királyban töltik.

További hírek

Megtekintés
Soroksáron a Haladás

A Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II. 26. fordulójában vasárnap 16 órai kezdettel a Szombathelyi Haladás a Soroksár SC vendége lesz.
0 0 0 2024.03.29. 10:20
Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink