Csapatkapitánya sérülése miatt aggódhat Artner Tamás
szóljon hozzá2012. augusztus 15., 13:00
Guzmics Richárd valószínűleg igen, Tóth Péter vélhetően nem játszhat szombaton, a Diósgyőr elleni bajnokin.

Úgy fest, Tóth Péternek mumusa a Diósgyőr, abban az értelemben mindenképpen, hogy tavasszal sérülés miatt nem játszhatott a miskolciak ellen 2:1-re megnyert meccsen, és jelen állás szerint ezúttal is kihagyja a Hali-DVTK bajnokit. Artner Tamás, a Szombathelyi Haladás mestere arról tájékoztatta honlapunkat, hogy a Haladás csapatkapitánya visszatérő derékproblémái miatt a héten még nem edzett, és az edző szavaival élve "Nem néz ki jól" - úgyhogy szerda délutáni állás szerint kevés az esély Tóth hétvégi játékára.

Artner Tamástól azt is megtudtuk, hogy Guzmics Richárd combhajlítóizma is rakoncátlankodik, a belső védő ezért a héten csak kocogott, a labdás edzéseket kihagyta, ám szombati játékára van esély.

 

Tóth Péter szombati játéka egyelőre erősen kérdőjeles

 

Jó hír, hogy Iszlai Bence kisebb sérülése rendbejött, a középpályás rendesen dolgozik. A héten az U21-es válogatottal készülő Radó András, valamint a nemzeti tizeneggyel edző Halmosi Péter pedig csütörtökön már a csapattal tréningezik.

(PA)

Cimkék: Artner Tamás, deréksérülés, Tóth Péter




Hozzászóló neve*
Webcím
pl: http://www.valami.hu
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Killer - 2012.08.16. 16:29
Attól tartok megint Cucu lesz a balhátvéd. Pedig ott van Farkas Márk (korosztályos válogatott) vagy Devecseri is, ő is korosztályos válogatott. Én mondjuk Farkast tenném be. Nehéz meccs lesz, de 3:1-re nyerünk!

Hajrá Hali!
zénó - 2012.08.16. 11:21
Ha Tóth P.nem játszik, a helyén ne a Halmosi P. szerepeljen!!! Halmosira előrébb nagyobb szükség van, és ott tud igazán jól teljesíteni!
JOCÓ - 2012.08.16. 09:15
Remélem nem a szokásos balszerencsesorozat kezdete a sérülés, de még így is győznünk kell!
Taszi - 2012.08.15. 17:55
Hááát nagyon vigyázni kell, mert a diósgyőriek a széleken nagyon gyorsak oda gyors és ép védő kell a részünkről. Ezen kívül ott van még a nagyon jól lövő Luke. Tavaly ősszel ő vert meg bennünket Diósgyőrben.

Keresés



Szombathelyi Haladás mérkőzései

Újpest FC - Szombathelyi Haladás
NB I-es bajnoki-mérkőzés, Szusza Ferenc stadion
2013. május 24., péntek, 17.00 (Sport1)


Szombathelyi Haladás - Pápa 2:1
NB I-es bajnoki-mérkőzés, Rohonci út

2013. május 17., péntek, 17.00

Az OTP Bank Liga állása

1. GYŐRI ETO FC 28 17 7 4 53-31 58

2. VIDEOTON FC 28 15 6 7 46-21 51

3. MTK BUDAPEST 28 14 6 8 40-28 48

4. BUDAPEST HONVÉD 28 14 6 8 46-35 48

5. DVSC-TEVA 28 14 4 10 44-30 46

6. FERENCVÁROSI TC 28 12 9 7 46-32 45

7. KECSKEMÉT 28 11 8 9 40-37 41

8. HALADÁS 28 10 10 8 34-26 40

9. ÚJPEST FC 28 10 8 10 39-41 38

10. DVTK 28 9 10 9 29-36 37

11. MVM-PAKS 28 8 11 9 40-36 35

12. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 28 9 6 13 32-36 33

13. PMFC-MATIAS 28 8 7 13 29-42 31

14. LOMBARD PÁPA 28 7 6 15 25-44 27

15. FGSZ SIÓFOK 28 6 4 18 30-60 22

16. EGRI FC 28 3 6 19 23-61 15




Szombathelyi Haladás II. mérkőzései

Haladás II. - Szigetszentmiklós
NB II-es bajnoki-mérkőzés, Rohonci út
2013. május 15., szombat, 18.00



Ajka - Szombathelyi Haladás II. 3:0
NB II-es bajnoki-mérkőzés, Ajka
2013. május 18., vasárnap, 18.00

Az NB II. Nyugati-csoportjának állása

1. PUSKÁS AKADÉMIA 28 20 7 1 56-17 67

2. KOZÁRMISLENY 28 18 4 6 53-26 58

3. GYIRMÓT FC GYŐR 28 16 5 7 55-36 53

4. ZTE FC 28 15 4 9 48-33 49

5. FC AJKA 28 13 9 6 33-25 8 48

6. TATABÁNYA 28 12 8 8 42-31 44

7. SVSE-GYSEV 28 12 7 9 43-38 43

8. SZTK-ERIMA 28 13 3 12 47-42 42

9. CSÁKVÁR 28 12 4 12 39-40 40

10. HALADÁS II. 28 11 7 10 39-41 40

11. VESZPRÉM FC 28 9 7 12 50-50 34

12. BKV ELŐRE 28 8 6 14 34-51 30

13. GYŐRI ETO II. 28 6 7 15 39-47 25

14. KAPOSVÁR II. 28 5 8 15 28-48 23

15. BAJAI LSE 28 5 2 21 28-72 17

16. PAKS II. 28 3 4 21 20-57 13


Galéria ajánló
Szombathelyi Haladás - Lombard-Pápa (2:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Lombard-Pápa (2:1) bajnoki-mérkőzés
Szombatelyi Haladás II. - Győr II. (0:2) NB II-es mérkőzés
Szombatelyi Haladás II. - Győr II. (0:2) NB II-es mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Kecskemét (1:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Kecskemét (1:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás II.-Veszprém (2:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás II.-Veszprém (2:1) bajnoki-mérkőzés
Videó ajánló
PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás (0-2) bajnoki-mérkőzés
PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás (0-2) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Kecskeméti TE (1:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Kecskeméti TE (1:1) bajnoki-mérkőzés
Kaposvár - Szombathelyi Haladás (3:2) bajnoki-mérkőzés
Kaposvár - Szombathelyi Haladás (3:2) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - DVSC-TEVA (1:0) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - DVSC-TEVA (1:0) bajnoki-mérkőzés
Gólszámláló
2058
Közösség
Haladás webring
  1. Lurkó UFC
    www.lurkoufc.hu
  2. HVSE Utánpótlás Labdarúgó Szakosztály
    www.upfoci.haladas.hu
  3. Illés Béla Football Akadémia
    www.illesfociakademia.hu
  4. Vas Népe
    www.vasnepe.hu
  5. Haladás.net szurkolói oldal
    haladas.net
  6. B-közép szurkolói oldal
    bkozep.gportal.hu
  7. Király Sportlétesítmény
    www.kiralysport.hu