Trenkwalder Admira Wacker - Haladás Sopron Bank 5-0 (2-0). - Schwadorf, műfüves pálya, 50 néző.
Haladás Sopron Bank: Gőcze (Rózsa, 45.) - Schimmer (Búrány, 45.), Guzmics, Korolovszky (Horváth A., 45.), Tóth P. - Nagy G., Rajos, Sluka (Iszlai, 45.) - Nagy D., Kenesei (Oross, 45.), Sipos (Radó, 45.). Edző: Artner Tamás.
A Haladásból a kisebb sérüléssel bajlódó Goran Vujovics és Kulcsár Kornél, valamint a beteg Halmosi Péter hagyta ki a nagy szélben, metsző hidegben rendezett találkozót. Amelyet egyébként remekül kezdett a Haladás, Kenesei Krisztián a 10. és a 20. percben is komoly ziccert hagyott ki. A hazaiak egy erősen véleményes 11-essel szereztek vezetést a 35. percben (1-0), majd három minutum elteltével egy lesgyanús szituációból tovább növelték az előnyüket. Fordulás után nem tudott újítani a Haladás, így az osztrákok végül biztosan nyertek. - Gólszerzők: Sabitzer (2), Jezek, Sulimani, Ouedraogo.
- Egy erős ellenféllel találkoztunk, amely néhány nap múlva már bajnokit játszik, tehát csúcsformában várt minket, ráadásul élvezte a hazai pálya minden előnyét - értékelt Artner Tamás. - Mi ezúttal fáradtan mozogtunk, ráadásul kijöttek a hibáink, amit az Admira kíméletlenül büntetett. A hozzáállásra ezúttal sem lehet panaszom, de kiderült, hogy sokat kell még dolgoznunk. Erre pedig a Telkiben lesz lehetőségünk. Szükség van erre az edzőtáborra, egyedül az bosszant, hogy a nagy hideggel, a széllel Telkiben is meg kell majd küzdenünk.
Tudósított: Vörös Csaba.
Cimkék: Haladás, edzőmérkőzés, Admira Wacker, vereség, Schwadorf
| ||||||||||||||||||||||

Haladás Sopron Bank - Diósgyőri VTK
NB I-es bajnoki-mérkőzés, Rohonci út
2012. május 20.,15.00
Kaposvári Rákóczi - Haladás Sopron Bank 1:1
NB I-es bajnoki mérkőzés, Kaposvár
2012. május 12., 18.00
.
Az OTP Bank Liga állása
1. DVSC-TEVA 28 20 8 0 59 18 68
2. VIDEOTON FC 28 19 3 6 54 19 60
3. GYŐRI ETO FC 28 18 3 7 51 31 57
4. BUDAPEST HONVÉD 28 12 7 9 44 34 43
5. KECSKEMÉTI TE 28 12 5 11 46 38 41
6. MVM PAKS 28 11 8 9 42 48 41
7. DVTK 28 12 4 12 38 39 40
8. HALADÁS SOPRON BANK 28 8 11 9 37 34 35
9. FERENCVÁROSI TC 28 9 7 12 29 31 34
10. PMFC-MATIAS 28 8 10 10 33 43 34
11. FGSZ SIÓFOK 28 8 9 11 29 39 33
12. ÚJPEST FC 28 8 7 13 34 44 31
13. LOMBARD PÁPA 28 8 6 14 26 36 30
14. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 28 5 14 9 31 41 29
15. VASAS 28 5 9 14 27 47 22 (-2 pont)
16. ZTE FC 28 1 9 18 23 61 12