Oross Mártont több csapat is vinné
szóljon hozzá2012. június 14., 12:01
Oross Márton egyelőre szűkszavúan nyilatkozik jövőjével kapcsolatban, de nem tagadja: többek között a Gyirmót is megkereste.

Bár még egy éves szerződés köti Oross Mártont a Haladáshoz, Artner Tamás, a Haladás Sopron Bank vezetődzője az elmúlt bajnokság végén kijelentette: a következő szezonban sem Horváth András, sem Oross számára nem tud a korábbinál több játéklehetőséget biztosítani. Amennyiben a két, élő kontraktussal rendelkező játékos elfogadja ezt, marad, amennyiben nem, akkor bizony le kell ülni velük tárgyalni. Horváth korábban honlapunknak elmondta:  egyelőre biztosan a Haladásban futballozik tovább. Megkérdeztük  31 esztendős Oross Mártont, hogy képzeli el jövőjét, különös tekintettel arra, hogy egyes portálok az NB II-es Gyirmóttal már összeboronálták.

- Nem tagadom, több csapat is érdeklődik irántam, és igen, közöttük van a Gyirmót is - jelezte Oross Márton. - Azonban az is biztos,hogy még egy éves szerződés köt a Haladáshoz. Jelen pillanatban ennél többet nem szeretnék mondani a jövőmmel kapcsolatban, úgyhogy köszönöm az érdeklődést, de várjuk meg a jövő hétfői első edzést, akkor valószínűleg okosabbak leszünk.


- Egyébként döntött már, hogy megy vagy marad?

- Ha kérhetem, erre is térjünk vissza hétfőn.

 

Oross Márton: megy vagy marad?

 

(PA)

 

 

Cimkék: Gyirmót, Oross Márton, szerződés




Hozzászóló neve*
Webcím
pl: http://www.valami.hu
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Sil - 2012.06.15. 13:10
mert ki helyett raknád be a Sipit? a Horváth meg csereembernek tökéletesnek, de cserének megg ott vannaka fiatalok pl Szakály..
Richard. - 2012.06.15. 10:13
nem lehet hogy inkább az edzőt kéne elküldeni mint az Oross,Horváth,Sipos hármast??? Horváth jó játékos,szhelyi ráadásul bombákra is képes.Sipos minden nb 1 es csapatba beférne (érdekes nálunk nem játszik)Oross pedig döntött már el meccseket is.lásd a mesterhármas
Bélabá - 2012.06.15. 08:01
Nagyon szimpatikus játékos Oross, ha elmegy, nagyon sok sikert kivánok neki!
haaaaaaaaaaaaaaaaaaaa - 2012.06.14. 21:45
http://www.haladas.hu
Marcinak mennie kell mert már nem fog játszani én a helyében austriában folytatnám a pályafutásom mit ahogy már én is kintvagyok nagyon jó pénzeket adnak egy megyei szinten adnak annyit mint otthon egy nb2 ben jobbanjárna itt mert folyamatosan játszhatna egy landesligában én még segíteni is tudnák ebben neki és folyamatosan gólokat rugna így az önbizalma is visszatérhetne de hát ezt nem az én feladatom eldönteni! De ezen érdemes elgondolkozni.ha elolvassa ez marci én sok sikert kívánok neki mindenesetre !!! :)
José Mourinho - 2012.06.14. 18:58
I want Márton Oross in Real Madrid!
Gyuri bacsi - 2012.06.14. 18:51
Remélem Oross MArci nem olvassa a sok prímitív hozzászólást, a nagy "fociszakértőket". Idióták!
Germán Tamás - 2012.06.14. 18:43
Vissza Andorkát!!
Mária - 2012.06.14. 18:36
Ne menj Marci... kin fogunk akkor röhögni? :(
Hali75 - 2012.06.14. 14:50
Csak akkor fogunk igazolni,ha elküldjük.Köszönjük,ennyi volt.
aszimtotah - 2012.06.14. 14:22
csak akkor szabad elküldeni, ha tudunk igazulni jobbat.

1-10   11-20
Keresés



Szombathelyi Haladás mérkőzései

Újpest FC - Szombathelyi Haladás
NB I-es bajnoki-mérkőzés, Szusza Ferenc stadion
2013. május 24., péntek, 17.00 (Sport1)


Szombathelyi Haladás - Pápa 2:1
NB I-es bajnoki-mérkőzés, Rohonci út

2013. május 17., péntek, 17.00

Az OTP Bank Liga állása

1. GYŐRI ETO FC 28 17 7 4 53-31 58

2. VIDEOTON FC 28 15 6 7 46-21 51

3. MTK BUDAPEST 28 14 6 8 40-28 48

4. BUDAPEST HONVÉD 28 14 6 8 46-35 48

5. DVSC-TEVA 28 14 4 10 44-30 46

6. FERENCVÁROSI TC 28 12 9 7 46-32 45

7. KECSKEMÉT 28 11 8 9 40-37 41

8. HALADÁS 28 10 10 8 34-26 40

9. ÚJPEST FC 28 10 8 10 39-41 38

10. DVTK 28 9 10 9 29-36 37

11. MVM-PAKS 28 8 11 9 40-36 35

12. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 28 9 6 13 32-36 33

13. PMFC-MATIAS 28 8 7 13 29-42 31

14. LOMBARD PÁPA 28 7 6 15 25-44 27

15. FGSZ SIÓFOK 28 6 4 18 30-60 22

16. EGRI FC 28 3 6 19 23-61 15




Szombathelyi Haladás II. mérkőzései

Haladás II. - Szigetszentmiklós
NB II-es bajnoki-mérkőzés, Rohonci út
2013. május 15., szombat, 18.00



Ajka - Szombathelyi Haladás II. 3:0
NB II-es bajnoki-mérkőzés, Ajka
2013. május 18., vasárnap, 18.00

Az NB II. Nyugati-csoportjának állása

1. PUSKÁS AKADÉMIA 28 20 7 1 56-17 67

2. KOZÁRMISLENY 28 18 4 6 53-26 58

3. GYIRMÓT FC GYŐR 28 16 5 7 55-36 53

4. ZTE FC 28 15 4 9 48-33 49

5. FC AJKA 28 13 9 6 33-25 8 48

6. TATABÁNYA 28 12 8 8 42-31 44

7. SVSE-GYSEV 28 12 7 9 43-38 43

8. SZTK-ERIMA 28 13 3 12 47-42 42

9. CSÁKVÁR 28 12 4 12 39-40 40

10. HALADÁS II. 28 11 7 10 39-41 40

11. VESZPRÉM FC 28 9 7 12 50-50 34

12. BKV ELŐRE 28 8 6 14 34-51 30

13. GYŐRI ETO II. 28 6 7 15 39-47 25

14. KAPOSVÁR II. 28 5 8 15 28-48 23

15. BAJAI LSE 28 5 2 21 28-72 17

16. PAKS II. 28 3 4 21 20-57 13


Galéria ajánló
Szombathelyi Haladás - Lombard-Pápa (2:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Lombard-Pápa (2:1) bajnoki-mérkőzés
Szombatelyi Haladás II. - Győr II. (0:2) NB II-es mérkőzés
Szombatelyi Haladás II. - Győr II. (0:2) NB II-es mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Kecskemét (1:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Kecskemét (1:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás II.-Veszprém (2:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás II.-Veszprém (2:1) bajnoki-mérkőzés
Videó ajánló
PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás (0-2) bajnoki-mérkőzés
PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás (0-2) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Kecskeméti TE (1:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Kecskeméti TE (1:1) bajnoki-mérkőzés
Kaposvár - Szombathelyi Haladás (3:2) bajnoki-mérkőzés
Kaposvár - Szombathelyi Haladás (3:2) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - DVSC-TEVA (1:0) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - DVSC-TEVA (1:0) bajnoki-mérkőzés
Gólszámláló
2058
Közösség
Haladás webring
  1. Lurkó UFC
    www.lurkoufc.hu
  2. HVSE Utánpótlás Labdarúgó Szakosztály
    www.upfoci.haladas.hu
  3. Illés Béla Football Akadémia
    www.illesfociakademia.hu
  4. Vas Népe
    www.vasnepe.hu
  5. Haladás.net szurkolói oldal
    haladas.net
  6. B-közép szurkolói oldal
    bkozep.gportal.hu
  7. Király Sportlétesítmény
    www.kiralysport.hu