Rózsa tizenegyest fogott, pontot raboltunk a Rába-partjáról: Győri ETO - Haladás 1:1
szóljon hozzá2012. augusztus 04., 18:04
Az OTP Bank Liga 2. fordulójában a Haladás Radó góljával kiegyenlítette a Győr előnyét, később Rózsa büntetőt hárított.

Győri ETO - Szombathelyi Haladás 1:1 (1:0)

Győr, ETO Park, 3000 néző, játékvezető: Solymosi.

Győri ETO: Sztevanovics - Svec, Lipták, Lang, Dinjar - Kronaveter, Kamber, Trajkovics - Koltai, Strestik, Andrics.

Haladás: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Fehér, Tóth P. - Iszlai, Halmosi - Nagy D., Nagy G., Radó - Kenesei.

Mint arról péntek este beszámoltunk, Halmosi Péter sérülése rendbejött, így a válogatott középpályás ott van a kezdőben. A Haladás cseréi: Gőcze, Búrány, Kulcsár, Horváth András, Ugrai, Rajos, Andorka.

Pintér Attila,a  Győr edzője több poszton is változtatott az előzetesen megadott összeállításon, kimaradt például Pátkai és Ahjupera is.

Szépen gyülekeznek a Haladás-drukkerek a vendégszektorban, körülbelül 200 vasi szurkoló danolászik.

Az első félidőben Rózsa Dániel a Haladás-tábor előtti kapuban véd majd.

Tóth Péter Győrött játssza 300. bajnoki-mérkőzését - ezúton is gratulálunk neki.

A Hali kezdte a játékot. Ahogy arról beszámoltunk, a mieink tiszta zöldben, a győriek talpig fehérben játszanak.

3. perc: Egy bal oldali beadás után Tóth Péter 10 méterről lőtt fölé.

8. perc: Kronaveter robogott előre a jobb oldalon, majd egy embereset lőtt 26 méterről - mellé-fölé.

13. perc: Andrics futott el a bal oldalon, majd befelé vezette a labdát, és 20 méterről alig lőtt a bal felső sarok mellé.

Eddig egál a meccs, valamivel talán a Győr kezdeményez többet, de egyelőre jól állunk a lábunkon.

19. perc: Kenesei rúgták fel a kaputól 24 méterre. A szabadrúgást a sértett végezte el, de kapu közepébe tartó félmagas lövését biztosan védte Sztevanovics.

21. perc: Ez sportszerűtlen volt. Tóth Péter feküdt sérülten a tizenhatoson belül, miközben a győriek vígan támadtak. Végül Strestik cselezte át magát a jobb oldalon, éles szögből leadott lövését Rózsa védte. Ezután Guzmics és Fehér is nekrontott Strestiknek, azt nehezményezvén, hogy miért nem rúgta ki a labdát, amikor a Hali csapatkapitánya sérülten feküdt a földön. Végül Solymosi tett rendet. Majd slusszpoénként a győriek visszaadták a labdát...

26. perc: 1:0. Iszlai kapott sárgát, mert felrúgta Koltait. A szabadrúgást Kronaveter végezte el, 22 méteres szabadrúgása a jobb felső sarokban kötött ki, Rózsa hiába repült (1:0)

31. perc: Nagy Gábor kapott jó labdát a bal oldalon, majd 18 méterről alig lőtt a bal sarok mellé.

37. perc: Dinjar ütötte el Nagy Dánielt, sárga lap.

44. perc: Dinjar bal oldali beadását Strestik hat méterről fejelte kapura, de a léc alá tartó labdát Rózsa óriási bravúrral tolta fölé. Kamber nem engedte, hogy Rózsa játékba hozza a labdát, Solymosi ezt egy sárga lappal díjazta.

Vége az első félidőnek. A második játékrészben ennél több kell.


II. FÉLIDŐ

Megkezdődött a második félidő, egyik csapat sem cserélt.

49. perc: csere a Győrben, Andrics helyett Varga Roland érkezett.

Élénk iramban kezdődött a második félidő, igaz a temóra az első játékrészben sem lehetett panasz. Nyílt a meccs, ha nálunk van a labda, megyünk előre bátran.

53. perc: Schimmer kapott sárga lapot. A szabadrúgást Kronaveter végezte el a bal oldalról, Strestik tette bele a lábát a labdába, amely alig suhant el a bal sarok mellett. Csere a Győrben, Strestik helyére Ahjupera állt be.

54. perc: 1:1!!!! Radó kapott egy hosszú indítást Guzmicstól, a csatár beállt Lang elé, majd pár lépést után hat méterről a kiinduló Sztevanovics mellett a hosszú, jobb sarokba lőtt (1:1).

55. perc: Koltai 19 méteres lövése alig ment el a jobb felső sarok mellett.

56. perc: Cserélt Artner Tamás, Kenesei helyére Rajos állt be. Radó ment előre Kenesei helyére.

61. perc: Guzmics tartott rá Kamber lábára, sárga lap.

64. perc: Halmosi jobb oldali szögletét Iszlai egészen fura mozdulattal hat méterről alig lőtt a jobb sarok mellé. Cserélt a Győr, Koltai helyére Dudás állt be.

Az utóbbi percekben beszorultunk saját térfelünkre.

70. perc: Varga tört be a jobb oldalon a tizenhatoson belülre, Tóth Péter becsúszva szerelte, ám a kirepülő Rózsa elütötte a támadót. Tizenegyes. A büntetőt Dudás lőtte, ám kapu közepébe tartó labdát a jobbra vetődő Rózsa lábbal még hárította!!!!!

72. perc: Csere a Haladásban, Nagy Dániel helyére Andorka állt be.

Vátloztatos a meccs, úgy fest, nem mondtunk le a győzelemről.

83. perc: Iszlai passzolt rosszul visszafelé, Fehérnek nem volt más választása, mint, hogy lerántsa a meglóduló Ahjuperát - sárga lap. Csere a szombathelyi csapatban, Nagy Gábor helyére Horváth András állt be.

86. perc: Andorka kapott sárga lapot, mert túl közel állt egy szabadrúgáshoz.

"Pintér takarodj" - skandálja a győri közönség egy része...

89. perc: Dudást nem tudtuk megállítani, szerencsére a játékos 23 méteres lövése centikkel elsuhant a felső léc felett.

Horváth András ütközött saját játékosával, Iszlaival, előbbit ápolni is kell. Az akciónál besegített Kamber, aki rátolta Iszlait Horváthra.

Három perc a ráadás.

92. perc: Dudás beadásszerű lövése veszélyesen kanyarodott befelé, szerencsére Rózsát nem zavarta meg a berepülő Ahjupera, és biztosan ölelte magához a zsákmányt.

Vége a mérkőzésnek. A Haladás becsülettel küzdött, a hajrában pedig hősiesen védekezett, rászolgált a döntetlenre.

Pintér Attila: - Megérdemeltük volna a három pontot, sok lehetőségünk volt. Formálódó a csapatunk, de sokkal jobban jászottunk mint az ellenfél, még az utolsó másodpercben is nyerhettünk volna. Mindent megtett a csapat, hogy győzzön, de most ilyen passzban vagyunk. Sajnos egy előreívelt labdából óvodás gólt kaptunk, az ilyet a jövőben el kell kerülni.

Artner Tamás:- A mérkőzés képe alapján rászolgáltunk a döntelenre. Igaz, hogy a hazaiak büntetőt  hibáztak, de nekünk az első félidőben két nagy helyzetünk is volt. A cserékkel igyekeztem átszervezn a csapatot, ami szerintem jól is sikerült. Nagyon nehéz volt a mérkőzés vége, mert az oldalról berúgott labdák veszélyesek voltak. Gratulálok a csapatomnak és köszönöm szurkolóink biztatását, értékes pontot szereztünk.

 

Cimkék:




Hozzászóló neve*
Webcím
pl: http://www.valami.hu
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
gebi - 2012.08.06. 15:36
Sajnos ha reálisan nézzük akkor az x óriási szerencse... Rossz kimondani, de nem sok esélyünk volt, ez az ETO sokkal jobb csapat mint mi...De a lényeg: az 1 pont!!!
Vilmos - 2012.08.06. 10:57
Nem semmi Pintér otromba nyilatkozata. Többek között, hogy ovodás gólt kaptak...Szerintem profi gólt rugott Radó.
sasi - 2012.08.05. 14:04
Jó eredmény született! Azonban ha kontrára kényszerülünk, miért kellett lecserélni a két gyorslábú Nagyot? Ezzel feladtuk a győzelem esélyét.

Rendkivül pozitiv Rózsa magabiztossága, most már remekül jön ki a kapuból is, és ami nem könnyű, hogy kirugásai általában jó helyre mennek, továbbá Radó gólja profi volt, de többen is jól játszottak.

Le a kalappal a Győrbe elutazott szurkolól elött, és nem is voltak kevesen!
Sz. - 2012.08.05. 11:43
Csak TV-n keresztül néztem a meccset de a szurkolás nagyon jó volt és sokan elmentek a csapatért,ami a mai világban nagy szó!!Ezért kellene meggondolni ha esetleg elégedetlen is a szurkoló,hogy mit kiabálok kifelé!!De felejtsük el és HAJRÁ HALI!Szép volt fiúk Győr ellen jó az 1 pont.Gratulálok!
Zsolt - 2012.08.05. 09:45
Szép volt fiúk!

Ez a döntetlen egy Győr ellen nagyon jó eredmény.Radó Andrisnak gratulálok! A Harmadik félidőben mutatott szimpatikus nyilatkozatait is öröm volt nézni-hallgatni.

Csakígy tovább a megkezdett úton,soha rosszabb szezonkezdést!Hajrá Hali!
Csabi - 2012.08.05. 08:25
Reálisan nézve, nagyon nagy szerencsénk volt. Ahhoz, hogy a tabella első felében tudjunk végezni, ennél több kell. Természetesen gratulálok a csapatnak, mert jól küzdöttek és bravúrosan pontot raboltak, de a játék hagy némi kívánni valót maga után. Szerencse, hogy az idény elején találkoztunk a Győrrel, mert még nem állt össze és hogy Rózsa ilyen jó formában volt! Köszönjük Dani, hajrá Hali!
Taszi - 2012.08.05. 00:48
Nagyszerű eredménynek tartom a győri 1-1 et, mert az ETO-nak a múlt heti debreceni fiaskó után mindenképpen győznie kellett volna (mármint a saját szemszögükből nézve), nem jött be nekik. Gratulálok! Lehet, hogy Pintér Attila is távozik?
Szasz83 - 2012.08.04. 23:46
Gratulálok fiúk! Hajrá Hali!!!!
Taszi - 2012.08.04. 23:35
Robi úr foglalkozz inkább magaddal! Ne károgj feleslegesen!
aszimtotah - 2012.08.04. 22:39
jó az 1 pont, gratulálok a fiúknak. de azt nem értem, hogy az utolsó 15 percben miért nem akartunk már játszani?? a 80. percben volt egy kirúgásunk és senki nem akart a labdáért menni. így a végén csak a szerencsének, na meg Rózsának köszönhetjük, hogy megmaradt az egy pont, pedig addig végig egyenrangúak voltunk a jó kétszeres költségvetésből élő ETO-val idegenbe. mindegy, a lényeg a pontszerzés és hogy öröm a táblázatra nézni.

1-10   11-20   21-30
Keresés



Szombathelyi Haladás mérkőzései

Wiener Neustadt - Szombathelyi Haladás
Felkészülési-mérkőzés, Sonnhofen
2013. június 28., péntek, 18.30


Szombathelyi Haladás - Budapest Honvéd 1:1
NB I-es bajnoki-mérkőzés, Rohonci út

2013. június 1., szombat, 16.00

Az OTP Bank Liga állása

1. GYŐRI ETO FC 28 17 7 4 53-31 58

2. VIDEOTON FC 28 15 6 7 46-21 51

3. MTK BUDAPEST 28 14 6 8 40-28 48

4. BUDAPEST HONVÉD 28 14 6 8 46-35 48

5. DVSC-TEVA 28 14 4 10 44-30 46

6. FERENCVÁROSI TC 28 12 9 7 46-32 45

7. KECSKEMÉT 28 11 8 9 40-37 41

8. HALADÁS 28 10 10 8 34-26 40

9. ÚJPEST FC 28 10 8 10 39-41 38

10. DVTK 28 9 10 9 29-36 37

11. MVM-PAKS 28 8 11 9 40-36 35

12. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 28 9 6 13 32-36 33

13. PMFC-MATIAS 28 8 7 13 29-42 31

14. LOMBARD PÁPA 28 7 6 15 25-44 27

15. FGSZ SIÓFOK 28 6 4 18 30-60 22

16. EGRI FC 28 3 6 19 23-61 15




Szombathelyi Haladás II. mérkőzései

Szombathelyi Haladás II.?



ZTE - Szombathelyi Haladás II. 1:1
NB II-es bajnoki-mérkőzés, Zalaegerszeg
2013. június 1., 19.30

Az NB II. Nyugati-csoportjának állása

1. PUSKÁS AKADÉMIA 28 20 7 1 56-17 67

2. KOZÁRMISLENY 28 18 4 6 53-26 58

3. GYIRMÓT FC GYŐR 28 16 5 7 55-36 53

4. ZTE FC 28 15 4 9 48-33 49

5. FC AJKA 28 13 9 6 33-25 8 48

6. TATABÁNYA 28 12 8 8 42-31 44

7. SVSE-GYSEV 28 12 7 9 43-38 43

8. SZTK-ERIMA 28 13 3 12 47-42 42

9. CSÁKVÁR 28 12 4 12 39-40 40

10. HALADÁS II. 28 11 7 10 39-41 40

11. VESZPRÉM FC 28 9 7 12 50-50 34

12. BKV ELŐRE 28 8 6 14 34-51 30

13. GYŐRI ETO II. 28 6 7 15 39-47 25

14. KAPOSVÁR II. 28 5 8 15 28-48 23

15. BAJAI LSE 28 5 2 21 28-72 17

16. PAKS II. 28 3 4 21 20-57 13


Galéria ajánló
A Haladás első nyári edzése
A Haladás első nyári edzése
A Haladás, az Illés Akadémia és a Király SZE együttműködése
A Haladás, az Illés Akadémia és a Király SZE együttműködése
ZTE - Szombathelyi Haladás II. (1:1) NB II-es bajnoki-mérkőzés
ZTE - Szombathelyi Haladás II. (1:1) NB II-es bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Honvéd (1:1) NB I-es bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Honvéd (1:1) NB I-es bajnoki-mérkőzés
Videó ajánló
Szombathelyi Haladás - Budapest Honvéd (1:1) NB I-es bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Budapest Honvéd (1:1) NB I-es bajnoki-mérkőzés
Újpest - Szombathelyi Haladás (0:1) bajnoki-mérkőzés
Újpest - Szombathelyi Haladás (0:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Lombard-Pápa (2:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Lombard-Pápa (2:1) bajnoki-mérkőzés
PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás (0-2) bajnoki-mérkőzés
PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás (0-2) bajnoki-mérkőzés
Gólszámláló
2062
Közösség
Haladás webring
  1. Lurkó UFC
    www.lurkoufc.hu
  2. HVSE Utánpótlás Labdarúgó Szakosztály
    www.upfoci.haladas.hu
  3. Illés Béla Football Akadémia
    www.illesfociakademia.hu
  4. Vas Népe
    www.vasnepe.hu
  5. Haladás.net szurkolói oldal
    haladas.net
  6. B-közép szurkolói oldal
    bkozep.gportal.hu
  7. Király Sportlétesítmény
    www.kiralysport.hu