Artner Tamás: - Szeretném megköszönni játékosaimnak ezt a szép délutánt, könnyű megszokni a győzelem ízét. Az Eger olyan harcmodort választott, amire nem készültünk fel. A három belső védő lezárta a középső terüleket, valamint a széleket. Az első félidőben is voltak helyzeteink, de a futball törvényszerűsége, ha ezek kimaradnak, akkor gólt kap egy csapat. A második félidő első 15-20 percében viszont nagyon jól futballoztunk. Sajnos elkövettem azt a hibát, amit nem lett volna szabad: meggyengítettem a pálya közepét, ebből kifolyólag hullámzó játék alakult ki. Sok jó egyéni teljesítmény volt ma csapatomban, Halmosi Péter, Nagy Gábor, Kenesei Krisztián kiválóan futballozott, és jól szállt be Fehér Zoltán is. Az eredmény biztató a jövőre nézve. Sok sikert kívánok az Egernek az NB I-ben, és utólag is gratulálok NB II-es bajnoki címükhöz.
Simon Antal: - Az első félidőben jól álltunk a lábunkon, masszívak voltunk, a gól pedig csak hab volt a tortán - ez általában lélektani előnyt jelent egy csapat számára. A második félidőben azonban két perc alatt leromboltunk mindent, hamar megfordult az eredmény. Megmutatkozott az osztályok közötti különbség, az NB I-ben jóval kevesebbet lehet hibázni. 2:1 után megnyugodott a Haladás, mi viszont elkezdtünk kapkodni. A vége pedig már átment edzőmérkőzésbe, mi is cserélgettünk, ők is cseréltek. Jelen pillanatban ennyi volt bennünk.
Cimkék:

Újpest FC - Szombathelyi Haladás
NB I-es bajnoki-mérkőzés, Szusza Ferenc stadion
2013. május 24., péntek, 17.00 (Sport1)
Szombathelyi Haladás - Pápa 2:1
NB I-es bajnoki-mérkőzés, Rohonci út
2013. május 17., péntek, 17.00
Az OTP Bank Liga állása
1. GYŐRI ETO FC 28 17 7 4 53-31 58
2. VIDEOTON FC 28 15 6 7 46-21 51
3. MTK BUDAPEST 28 14 6 8 40-28 48
4. BUDAPEST HONVÉD 28 14 6 8 46-35 48
5. DVSC-TEVA 28 14 4 10 44-30 46
6. FERENCVÁROSI TC 28 12 9 7 46-32 45
7. KECSKEMÉT 28 11 8 9 40-37 41
8. HALADÁS 28 10 10 8 34-26 40
9. ÚJPEST FC 28 10 8 10 39-41 38
10. DVTK 28 9 10 9 29-36 37
11. MVM-PAKS 28 8 11 9 40-36 35
12. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 28 9 6 13 32-36 33
13. PMFC-MATIAS 28 8 7 13 29-42 31
14. LOMBARD PÁPA 28 7 6 15 25-44 27
15. FGSZ SIÓFOK 28 6 4 18 30-60 22
16. EGRI FC 28 3 6 19 23-61 15
Haladás II. - Szigetszentmiklós
NB II-es bajnoki-mérkőzés, Rohonci út
2013. május 15., szombat, 18.00
Ajka - Szombathelyi Haladás II. 3:0
NB II-es bajnoki-mérkőzés, Ajka
2013. május 18., vasárnap, 18.00
Az NB II. Nyugati-csoportjának állása
1. PUSKÁS AKADÉMIA 28 20 7 1 56-17 67
2. KOZÁRMISLENY 28 18 4 6 53-26 58
3. GYIRMÓT FC GYŐR 28 16 5 7 55-36 53
4. ZTE FC 28 15 4 9 48-33 49
5. FC AJKA 28 13 9 6 33-25 8 48
6. TATABÁNYA 28 12 8 8 42-31 44
7. SVSE-GYSEV 28 12 7 9 43-38 43
8. SZTK-ERIMA 28 13 3 12 47-42 42
9. CSÁKVÁR 28 12 4 12 39-40 40
10. HALADÁS II. 28 11 7 10 39-41 40
11. VESZPRÉM FC 28 9 7 12 50-50 34
12. BKV ELŐRE 28 8 6 14 34-51 30
13. GYŐRI ETO II. 28 6 7 15 39-47 25
14. KAPOSVÁR II. 28 5 8 15 28-48 23
15. BAJAI LSE 28 5 2 21 28-72 17
16. PAKS II. 28 3 4 21 20-57 13