Kenesei Krisztián kidőlt. Nagy baj szerencsére nincs, a 35 éves támadónak valószínűleg egy sebtől gyulladt be az Achilles-ína, amire a múlt vasárnapi, Banik Ostrava elleni edzőmeccsen egy-két cseh bekk néhány jól irányzott rúgással még rá is tett.
- Múlt héten az egyik edzésen kaptam egy rúgást a jobb bokám környékére, ami később besebesedett, majd begyulladt - mondta Kenesei Krisztián. - Nem kértem felmentést, továbbra is jártam edzésekre, terheltem a lábam. A múlt vasárnapi, Banik Ostrava elleni edzőmeccs előtt már fájt az Achillesem, valószínűleg ráment a gyulladás. Ráadásul a meccsen kaptam egy-két komolyabb rúgást is, így nem tehettem mást, kénytelen voltam cserét kérni. Az Illés akadémián van egy gép, azóta azzal kezelnek, sajnos még minden lépés fáj még, eléggé feszít az inam. Nem egy nagy sérülés, de roppant kellemetlen. Azért azt meg kell jegyeznem, hogy - miután hétfőn nem volt edzés - csupán a keddi foglalkozást és a szerdai, Pécs elleni edzőmeccset hagytam, illetve hagyom ki. Az viszont biztos, hogy csütörtökön és pénteken még nem edzhetek, viszont a szombati felkészülési mérkőzésen már jó lenne játszani. Artner Tamás egyébként nagyon rendes volt, mondta, hogy ne kapkodjak, pihenjek, ne siettessem a visszatérésem, nehogy később bármi gond legyen belőle.

Kenesei Krisztián egyelőre csak álmodozhat a játékról, a csatár szombaton viszont már játszana
(PA)
Cimkék: sérülés, Kenesei Krisztián,

Haladás Sopron Bank - Szombathelyi Haladás II.
Felkészülési-mérkőzés, Rohonci út vagy Kondics utca
2012. február 25., 11.00
Nafta Lendava - Haladás Sopron Bank 1:2
Előkészületi-mérkőzés, Lendva műfű
2012. február 18., 14.30
.
Az OTP Bank Liga állása
1. DVSC-TEVA 17 12 5 0 35-11 41
2. GYŐRI ETO FC 17 12 1 4 30-18 37
3. VIDEOTON FC 17 10 2 5 32-13 32
4. BUDAPEST HONVÉD 17 8 5 4 32-21 29
5. DIÓSGYŐRI VTK 17 8 4 5 28-23 28
6. PÉCSI MFC 17 7 7 3 27-26 28
7. KECSKEMÉTI TE 17 7 4 6 28-24 25
8. MVM PAKS 17 6 6 5 31-32 24
9. FERENCVÁROSI TC 17 5 4 8 16-17 19
10. ÚJPEST FC 17 5 2 10 22-31 17
11. HALADÁS 17 4 5 8 17-24 17
12. VASAS-HÍD 17 3 8 6 16-24 17
13. KAPOSVÁR 17 2 11 4 20-25 17
14. FGSZ SIÓFOK 17 3 7 7 15-24 16
15. LOMBARD PÁPA 17 4 3 10 17-26 15
16. ZTE FC 17 0 6 11 16-43 6