Illés Béla: ez a keret többre hivatott
szóljon hozzá2012. január 06., 22:58
Illés Béla a Haladás sportigazgatója a Sport Plusznak adott interjúban elmondta: nem lesz sétagalopp a tavaszi szezon, de bízik bent, hogy az őszi teljesítménynél csak jobb jöhet.

A Sport Plusz hetilap január 6-i számában megjelent beszélgetésben a Haladás Sopron Bank Bank sportigazgatója nyilatkozott az edzőválasztásról, a csapat tavaszi kilátásairól és Aczél Zoltán elküldéséről is. Az interjút Andics Gábor jegyezte.

- Mit gondol, a klub történetének egyik legkeményebb tavasza előtt állnak?
- Annyi bizonyos, hogy nem lesz sétagalopp a folytatás. Az ősz sajnos még csak véletlenül sem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Két pontra állunk a kieséstől, s a mezőny hátsó fele nagyon szoros. De azért pozitívan tekintek a jövőbe, ha úgy tetszik – ennél csak jobb jöhet…
- Mire alapozza optimizmusát?
- Arra, hogy ez a társaság, ez a keret sokkal többre hivatott annál, amit az ősszel produkált. S bár sérülések, eltiltások is nehezítették a helyzetünket, ne feledjük: nálunk már-már hagyomány, hogy tavasszal sokkal jobban szerepelünk, mint a bajnokság első felében. Jó példa erre a tavalyi eredménysorunk is. Akkor a tavaszi eredmények alapján a tabella harmadik helyén álltunk.
- Mi lehet ennek az oka?
- Nehéz erre választ adni. Ha tudnám, nyilván tennék is érte, de nem hiszem, hogy ezt bárki is tudhatja a csapat háza táján.
- A helyzetüket nehezíti, hogy új edzővel vágnak neki a tavasznak. Ez a váltás mennyire okoz majd „felfordulást” a továbbiakban?
- Azért a téli átigazolási szezonban, menet közben sokkal nehezebb átalakítani a keretet, mint mondjuk nyáron. De szerintem erre nincs is szükség, ez az állomány többre hivatott az eddig mutatott eredményeknél. De nyilván az új edzőnek, Artner Tamásnak is meg vannak a saját elképzelései a folytatásról…
- Miért mellette döntöttek, egyáltalán hogyan választ manapság edzőt egy NB I-es klubvezető?
- A legfőbb szempontunk az volt az edzőválasztásnál, hogy az illető ismerje a szakmai viszonyokat. Nálunk az akadémia immár négy éve működik, s a legidősebbek, az 1992-es korosztályból már egy, két játékos ott van az első csapat keretében. A célunk, hogy minél több fiatalt megpróbáljunk beépíteni a Haladás NB I-es csapatába. És akik eddig itt voltak edzők – Aczél Zoltánt is közéjük sorolom -, nem éltek Szombathelyen, igazán nem ismerték úgy a közeget, mint egy helyi szakember. Ez azt eredményezte, hogy a bajnokik után kocsiba pattantak, s meg sem álltak hazáig, a családjukig. Pedig jó lett volna, ha megnézik az U19-es, vagy az NB III-as csapat mérkőzéseit, éppen a tehetségek nyomon követése miatt. Artner Tamás ugyan Ajkán dolgozott, de Szombathelyen él, s teljesen képbe van a csapatot illetően, ismeri a keretet. Ezért döntöttünk mellette, a másik kiszemeltünk, Tóth László pedig maradt az NB III-as csapat élén.

AZ ACZÉL-ÜGY

- Na, várjunk csak. Ezek szerint nem is voltak annyira megelégedve Aczél Zoltán munkájával?
- Én ilyet nem mondtam, de…
- De?
- Nem akarom ismételni magamat, de ő is azon edzők közé tartozott, aki nem élt itt, Szombathelyen.
- Árulja el: valójában miért kellett edzőt váltaniuk?
- Mert az MLSZ eltiltotta Aczél Zoltánt.
- Valóban, de ez az eltiltás nem jogerős, ráadásul fellebbeztek is a döntés ellen.
- Viszont mi nem várhattunk hónapokat. Nem tehettük meg azt, hogy heteket, hónapokat várjunk a bizonytalanságban, még akkor sem, ha Zoli így is el tudta volna végezni a munkáját. De mi van akkor, ha a bajnokság rajtja előtt egy nappal ismét behívják őt egy kihallgatásra, vagy jogerőre emelkedik az eltiltása?! Ezt nem kockáztathattuk meg. Mi a nyugalmat tartottuk elsődleges szempontnak.
- És mi a véleményük az egész ügyről?
- Az utóbbi hetek szó szerint csak erről szóltak a Haladás életében, miközben nekünk, a klubnak semmi köze nem volt hozzá. De ezt tudta is mindenki, ám a híradásokban mégis mindig az jelent meg, hogy Aczél Zoltán, a Haladás vezetőedzője… Azonban még mindig jobb, hogy a bajnokság végén robbant ez a bomba, mintha mondjuk a kellő közepén.
- Nem válaszolt a kérdésre…
- Hogy mi a véleményünk? Az, hogy ez az egész hercehurca túlzás volt Zolival szemben. Az eljárás, az, ahogy elvitték Fehérvárról, egy kicsit sok volt. Megalázó. Viszont, ha mégis előfordultak tippmix-csalások, akkor azt göngyölítsék fel.
- Hisznek Aczél Zoltán ártatlanságában?
Illés elgondolkodik.
- Ez az ügy még nem zárult le. Hiába hangoztatjuk, hogy hiszünk az ártatlanságában, nem sokra megyünk vele. Majd ha a főügyészség is kimondja, akkor az más. De addig… Egyébként az elválásunk óta nem is beszéltünk Zolival, s nem is tudtunk mit tenni. Ezért is volt muszáj leváltanunk őt, mert amíg folyamatban van az ügye, addig a munkáját lehet, hogy elvégzi, de nyugalom biztosan nem lenne körülötte. Nem kockáztathattuk meg, hogy esetleg kéthetente kihallgatásokra rohangáljon…
- És ha bebizonyosodik az ártatlansága? Akkor az MLSZ-re mutogatnak majd, vagy fizetnek?
- Nem szeretem a „ha”-val kezdődő mondatokat. Most olyan kérdést tett fel, ami nagyon kétes dolog, s így, előre, látatlanban képtelenség rá válaszolni. De ha így lesz, akkor nyilván új helyzet áll elő, s biztosan leülünk majd Zolival beszélgetni…

Cimkék: Illés Béla, Haladás, Sport Plusz,




Hozzászóló neve*
Webcím
pl: http://www.valami.hu
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Keresés

Mérkőzések

Haladás Sopron Bank - Diósgyőri VTK
NB I-es bajnoki-mérkőzés, Rohonci út
2012. május 20.,15.00

Kaposvári Rákóczi - Haladás Sopron Bank 1:1
NB I-es bajnoki mérkőzés, Kaposvár
2012. május 12., 18.00

.

Az OTP Bank Liga állása

1. DVSC-TEVA 28 20 8 0 59 18 68

2. VIDEOTON FC 28 19 3 6 54 19 60

3. GYŐRI ETO FC 28 18 3 7 51 31 57

4. BUDAPEST HONVÉD 28 12 7 9 44 34 43

5. KECSKEMÉTI TE 28 12 5 11 46 38 41

6. MVM PAKS 28 11 8 9 42 48 41

7. DVTK 28 12 4 12 38 39 40

8. HALADÁS SOPRON BANK 28 8 11 9 37 34 35

9. FERENCVÁROSI TC 28 9 7 12 29 31 34

10. PMFC-MATIAS 28 8 10 10 33 43 34

11. FGSZ SIÓFOK 28 8 9 11 29 39 33

12. ÚJPEST FC 28 8 7 13 34 44 31

13. LOMBARD PÁPA 28 8 6 14 26 36 30

14. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 28 5 14 9 31 41 29

15. VASAS 28 5 9 14 27 47 22 (-2 pont)

16. ZTE FC 28 1 9 18 23 61 12

Galéria ajánló
Kaposvári Rákóczi-Haladás Sopron Bank (1:1) bajnoki-mérkőzés
Kaposvári Rákóczi-Haladás Sopron Bank (1:1) bajnoki-mérkőzés
Haladás Sopron Bank - Újpest FC (1:1) bajnoki-mérkőzés
Haladás Sopron Bank - Újpest FC (1:1) bajnoki-mérkőzés
Haladás Sopron Bank -Videoton (2:2) bajnoki-mérkőzés
Haladás Sopron Bank -Videoton (2:2) bajnoki-mérkőzés
Haladás Sopron Bank - FTC (2:1) bajnoki-mérkőzés
Haladás Sopron Bank - FTC (2:1) bajnoki-mérkőzés
Videó ajánló
Kaposvár-Haladás (1:1) bajnoki-mérkőzés
Kaposvár-Haladás (1:1) bajnoki-mérkőzés
Haladás-Paks (5:0) bajnoki-mérkőzés
Haladás-Paks (5:0) bajnoki-mérkőzés
Siófok-Haladás (0:2) bajnoki-mérkőzés
Siófok-Haladás (0:2) bajnoki-mérkőzés
Haladás-Újpest (1:1) bajnoki-mérkőzés
Haladás-Újpest (1:1) bajnoki-mérkőzés
Gólszámláló
2021
Közösség
Haladás webring
  1. Illés Béla Football Akadémia
    www.illesfociakademia.hu
  2. Vas Népe
    www.vasnepe.hu
  3. Haladás.net szurkolói oldal
    haladas.net
  4. B-közép szurkolói oldal
    bkozep.gportal.hu
  5. Király Sportlétesítmény
    www.kiralysport.hu
  6. Lurkó FC
    www.lurkoufc.hu