Immár hagyománynak mondható, hogy a téli - de gyakran a nyári - felkészülési időszakban rendre megmérkőzik a Haladás az Ajkával. Ezúttal sincs ez másként, szombat délelőtt 11 órai kezdettl az Illés akadémia műfüvén csap össze a két zöld-fehér alakulat. Az Ajka az előkelő ötödik helyen áll az NB II. Nyugati-csoportjában - ebben nem kis része van a Veszprém megyeiek ex-edzőjének, Artner Tamásnak.
- Számomra egyáltalán nem lesz furcsa volt csapatom ellen megmérkőzni, egy edzőnek szerintem ez egy cseppet nem jelenthet gondot - mondta Artner Tamás, a Haladás mestere. - Sokkal inkább úgy gondolok a szombati meccsre, mint egy futballélményre, hiszen jó játékosokból álló, ennek megfelelően jól futballozó csapat ellen játszunk majd - szerintem érdemes lesz megnézni a meccset. Korolovszky Gábor sérült, Búrány Zoltán is maródi, igaz utóbbi edzett, de játszani nem tud. Az Achillesével bajlódó Kenesei Krisztián játékára is kevés az esély, délután még leülök vele beszélni, de mondom, szerintem Kenő nem fog tudni játszani. Próbajátékos nem érkezik, ugyanakkor egy-két labdarúgót még el tudnék képzelni a csapatban, de ezek célirányos igazolások lennének.

Tavaly februárban is megmérkőzött egymással a Haladás és az Ajka. Fotó: Bonyhádi Zoltán
(PA)
Cimkék:

Haladás Sopron Bank - Szombathelyi Haladás II.
Felkészülési-mérkőzés, Rohonci út vagy Kondics utca
2012. február 25., 11.00
Nafta Lendava - Haladás Sopron Bank 1:2
Előkészületi-mérkőzés, Lendva műfű
2012. február 18., 14.30
.
Az OTP Bank Liga állása
1. DVSC-TEVA 17 12 5 0 35-11 41
2. GYŐRI ETO FC 17 12 1 4 30-18 37
3. VIDEOTON FC 17 10 2 5 32-13 32
4. BUDAPEST HONVÉD 17 8 5 4 32-21 29
5. DIÓSGYŐRI VTK 17 8 4 5 28-23 28
6. PÉCSI MFC 17 7 7 3 27-26 28
7. KECSKEMÉTI TE 17 7 4 6 28-24 25
8. MVM PAKS 17 6 6 5 31-32 24
9. FERENCVÁROSI TC 17 5 4 8 16-17 19
10. ÚJPEST FC 17 5 2 10 22-31 17
11. HALADÁS 17 4 5 8 17-24 17
12. VASAS-HÍD 17 3 8 6 16-24 17
13. KAPOSVÁR 17 2 11 4 20-25 17
14. FGSZ SIÓFOK 17 3 7 7 15-24 16
15. LOMBARD PÁPA 17 4 3 10 17-26 15
16. ZTE FC 17 0 6 11 16-43 6