A holland Roda hívja a Haladás belső hátvédjét
szóljon hozzá2012. augusztus 06., 15:40
A Haladás VSE 17 esztendős belső védőjét, Gyurácz Andrást a holland Roda JC Kerkrade korosztályos együttese szeretné leigazolni.

A második tesztelésen is megfelelt Gyurácz András, így tehát csak rajta múlik, hogy a holland Roda futballistája lesz-e. A HVSE 1995-ös születésű védője a válogatott Németh Krisztiánnal egy klubban futballozhat. Akinek ismerős a Gyurácz név, nem véletlen: bátyja, Bálint korábban Bükön is futballozott.

- András először egy hónapja volt kint először a holland Roda csapatánál, elégedettek voltak vele, átment az első rostán, így egy hete újabb tesztelésre hívták a játékost - tudtuk meg Artner Tamástól, a Haladás utánpótlás-szakágvezetőjétől. - Ezúttal is megfelelt a teszten, olyannyira, hogy a hollandok szeretnék leigazolni , Andrisnak van egy hete, hogy eldöntse: megy vagy marad. András - bár nem korosztályos válogatott - szorgalmas, tehetséges, gyors futballista, minden esélye megvan rá, hogy remek futballistává váljon - emellett pedig jeles tanuló is.

 

Nagy lehetőség előtt áll a fiatal futballista. Fotó: www.upfoci.haladas.hu

 

(PA)

 

Cimkék: Gyurácz András, Haladás VSE, Roda




Hozzászóló neve*
Webcím
pl: http://www.valami.hu
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Keresés



Szombathelyi Haladás mérkőzései

Újpest FC - Szombathelyi Haladás
NB I-es bajnoki-mérkőzés, Szusza Ferenc stadion
2013. május 24., péntek, 17.00 (Sport1)


Szombathelyi Haladás - Pápa 2:1
NB I-es bajnoki-mérkőzés, Rohonci út

2013. május 17., péntek, 17.00

Az OTP Bank Liga állása

1. GYŐRI ETO FC 28 17 7 4 53-31 58

2. VIDEOTON FC 28 15 6 7 46-21 51

3. MTK BUDAPEST 28 14 6 8 40-28 48

4. BUDAPEST HONVÉD 28 14 6 8 46-35 48

5. DVSC-TEVA 28 14 4 10 44-30 46

6. FERENCVÁROSI TC 28 12 9 7 46-32 45

7. KECSKEMÉT 28 11 8 9 40-37 41

8. HALADÁS 28 10 10 8 34-26 40

9. ÚJPEST FC 28 10 8 10 39-41 38

10. DVTK 28 9 10 9 29-36 37

11. MVM-PAKS 28 8 11 9 40-36 35

12. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 28 9 6 13 32-36 33

13. PMFC-MATIAS 28 8 7 13 29-42 31

14. LOMBARD PÁPA 28 7 6 15 25-44 27

15. FGSZ SIÓFOK 28 6 4 18 30-60 22

16. EGRI FC 28 3 6 19 23-61 15




Szombathelyi Haladás II. mérkőzései

Haladás II. - Szigetszentmiklós
NB II-es bajnoki-mérkőzés, Rohonci út
2013. május 15., szombat, 18.00



Ajka - Szombathelyi Haladás II. 3:0
NB II-es bajnoki-mérkőzés, Ajka
2013. május 18., vasárnap, 18.00

Az NB II. Nyugati-csoportjának állása

1. PUSKÁS AKADÉMIA 28 20 7 1 56-17 67

2. KOZÁRMISLENY 28 18 4 6 53-26 58

3. GYIRMÓT FC GYŐR 28 16 5 7 55-36 53

4. ZTE FC 28 15 4 9 48-33 49

5. FC AJKA 28 13 9 6 33-25 8 48

6. TATABÁNYA 28 12 8 8 42-31 44

7. SVSE-GYSEV 28 12 7 9 43-38 43

8. SZTK-ERIMA 28 13 3 12 47-42 42

9. CSÁKVÁR 28 12 4 12 39-40 40

10. HALADÁS II. 28 11 7 10 39-41 40

11. VESZPRÉM FC 28 9 7 12 50-50 34

12. BKV ELŐRE 28 8 6 14 34-51 30

13. GYŐRI ETO II. 28 6 7 15 39-47 25

14. KAPOSVÁR II. 28 5 8 15 28-48 23

15. BAJAI LSE 28 5 2 21 28-72 17

16. PAKS II. 28 3 4 21 20-57 13


Galéria ajánló
Szombathelyi Haladás - Lombard-Pápa (2:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Lombard-Pápa (2:1) bajnoki-mérkőzés
Szombatelyi Haladás II. - Győr II. (0:2) NB II-es mérkőzés
Szombatelyi Haladás II. - Győr II. (0:2) NB II-es mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Kecskemét (1:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Kecskemét (1:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás II.-Veszprém (2:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás II.-Veszprém (2:1) bajnoki-mérkőzés
Videó ajánló
PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás (0-2) bajnoki-mérkőzés
PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás (0-2) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Kecskeméti TE (1:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Kecskeméti TE (1:1) bajnoki-mérkőzés
Kaposvár - Szombathelyi Haladás (3:2) bajnoki-mérkőzés
Kaposvár - Szombathelyi Haladás (3:2) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - DVSC-TEVA (1:0) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - DVSC-TEVA (1:0) bajnoki-mérkőzés
Gólszámláló
2058
Közösség
Haladás webring
  1. Lurkó UFC
    www.lurkoufc.hu
  2. HVSE Utánpótlás Labdarúgó Szakosztály
    www.upfoci.haladas.hu
  3. Illés Béla Football Akadémia
    www.illesfociakademia.hu
  4. Vas Népe
    www.vasnepe.hu
  5. Haladás.net szurkolói oldal
    haladas.net
  6. B-közép szurkolói oldal
    bkozep.gportal.hu
  7. Király Sportlétesítmény
    www.kiralysport.hu