Haladás Sopron Bank - Banik Ostrava (cseh) 1:1 (1:1). - Lipót, 100 néző, vezette: Bognár.
Haladás Sopron Bank: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Devecseri (Jagodics, a szünetben), Tóth P. - Rajos, Nagy G., Halmosi - Vujovic, Kenesei (Oross, 28.perc), Sipos. A 60. perctől: Mursits - Búrány, Guzmics, Jagodics, Farkas - Szakály, Iszlai - Skriba, Ugrai, Gyurján - Vujovic. Edző: Artner Tamás.
Fiatal, agresszív, kemény csapat volt az ellenfelünk, amely a 16 alakulatot felvonultató cseh első liga 14. helyén tanyázik. A találkozó első félidejében a Haladásnak akadt több helyzete, ezek egy kivételével kimaradtak. A 30. percben labdavesztés után Gregus 20 méterről, a kint álló Rózsa felett a hálóba ívelt (0:1). A 38. percben egy szép támadás végén egyenlítettünk: Schimmer jobb oldali beadását a balösszekötő helyén érkező Halmosi lekezelte, majd öt méterről, a bal sarokba bombázott (1:1).
A második félidőben a Hali uralta a játékot, vezetett néhány kifejezetten szép támadást, de nagyobb gólhelyzetbe nem tudott kerülni. Összeségében azonban jól mozogtak a játékosok, vezettek néhány szép akciót, sokszor egyérintővel jutottk el a támadóharmadig, ám érződött a kemény munka okozta fáradtság a fiúkon - Jók: Tóth P., Nagy G., Halmosi.
A zöld-fehéreknél sérülés miatt Horváth András, családi okokból kifolyólag Marian Sluka eleve hiányzott, a jobb combjával bajlódó Korolovszky Gábor elutazott ugyan Lipótra, de nem vállalta a játékot. Kenesei Krisztián a jobb Achillesével bajlódott, és miután szűk félóra alatt két rúgást is kapott a fájó testrészére, így cserét kért.
- Agresszív, gyorsan játszó csapat volt az ellenfelünk, már a saját térfelünkön letámadtak minket - értékelte a mérkőzést a Haladás trénere, Artner Tamás. - De nagy örömömre felvettük a versenyt, sőt, helyenként kifejezetten jól futballoztunk. Láttam biztató jeleket, vezettünk olyan támadásokat például, amiket az elmúlt időszakban gyakoroltunk. A szombati mérkőzésen, és a vasárnapi találkozón is maximálisan elégedett voltam a játékosaim hozzáállásval. Mindkét meccsen jól küzdöttek, továbbá igyekeztek betartani a taktikai utasításokat.
A Haladás legközelebb január 25-én, szerdán 15 órakor Siófokon a Pécsi MFC ellen játszik - ide Artner Tamás kíséri el a fiúkat. Ugyanezen a napon 14 órai kezdettel Horvátországban, Varazsdon, a Varteks Varazdin ellen meccsel a csapat másik része - itt Jagodics Zoltán irányítja majd a játékosokat.
Cimkék: edzőmérkőzés, Haladás, Banik Ostrava, Halmosi Péter, foci,
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||

Haladás Sopron Bank - Diósgyőri VTK
NB I-es bajnoki-mérkőzés, Rohonci út
2012. május 20.,15.00
Kaposvári Rákóczi - Haladás Sopron Bank 1:1
NB I-es bajnoki mérkőzés, Kaposvár
2012. május 12., 18.00
.
Az OTP Bank Liga állása
1. DVSC-TEVA 28 20 8 0 59 18 68
2. VIDEOTON FC 28 19 3 6 54 19 60
3. GYŐRI ETO FC 28 18 3 7 51 31 57
4. BUDAPEST HONVÉD 28 12 7 9 44 34 43
5. KECSKEMÉTI TE 28 12 5 11 46 38 41
6. MVM PAKS 28 11 8 9 42 48 41
7. DVTK 28 12 4 12 38 39 40
8. HALADÁS SOPRON BANK 28 8 11 9 37 34 35
9. FERENCVÁROSI TC 28 9 7 12 29 31 34
10. PMFC-MATIAS 28 8 10 10 33 43 34
11. FGSZ SIÓFOK 28 8 9 11 29 39 33
12. ÚJPEST FC 28 8 7 13 34 44 31
13. LOMBARD PÁPA 28 8 6 14 26 36 30
14. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 28 5 14 9 31 41 29
15. VASAS 28 5 9 14 27 47 22 (-2 pont)
16. ZTE FC 28 1 9 18 23 61 12