A múlt heti Haladás - Diósgyőr (0:0) bajnoki előtt Artner Tamás húzott egy merészet: a sérült Tóth Péter helyére szokásától eltérően nem Halmosi Pétert rendelte hátra, hanem az eredendően jobblábas Búrány Zoltánt állította a posztra. Nos, a tréner jól döntött, Búrány remekül illeszkedett a hátsó alakzatba, és társaihoz hasonlóan nem engedte fickándozni a vele szemben felbukkanó miskolci támadókat. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón újságírói kérdést követően is dicsérte a játékost: "Ami Búrány játékát illeti: rendesen dolgozik, nagyon jó állapotban van, bármikor be lehet állítani belső középpályásként. Ezúttal a bal oldalon futballozott, így Halmosi Petit eredeti posztján szerepeltethettem" - jelezte egy hete Artner Tamás.
Nos, Tóth Péter változatlanul sérült, így Búrány lesz a Szombathelyi Haladás balhátvédje.
- Mielőtt Szombathelyre igazoltam, védekező középpályást játszottam, azóta megfordultam a középpálya jobb szélén, és a jobbhátvéd posztján is - jelezte Búrány Zoltán. - A Diósgyőr ellen aztán balhátvédként vett számításba a mester, mit mondjak: ahhoz képest, hogy azt megelőzően életemben ha egyszer szerepeltem azon a poszton, szerintem nem ment rosszul a futball. A hozzám eljutott pozitív kritikák szintén azt támasztják alá, hogy helytálltam a számomra idegen poszton. Miután jobblábas vagyok, így a bal oldalon is ezzel a lábammal igyekeztem megoldani a helyzeteket, de úgy tűnik, nem volt ezzel gond. Örülök, hogy a Videoton ellen is a kezdőcsapat tagja leszek, nem félünk a fehérvári csapattól, a három pont a célunk! Tudjuk, hogy az Európa-liga szereplés miatt ellenfelünknél vélhetően nem ugyanaz a csapat lép pályára, mint Törökországban, de a vasárnapi sem lesz gyengébb gárda, sok jó játékos szerepel a piros-kékeknél - az esetleges "B"-csapatot sem szabad lebecsülni, sőt! Jómagam vélhetően a spanyol Brachival találkozok legtöbbet, tudom róla, hogy szeret felfutni és remekül ad be: nos, meg kell akadályoznom, hogy mellettem belövöldözze a labdákat. Nekem és a csapatnak is egyszerűen, de nagyszerűen kell játszania, és akkor nem maradhat el a győzelem sem!
Pum András
Cimkék: Búrány Zoltán

Wiener Neustadt - Szombathelyi Haladás
Felkészülési-mérkőzés, Sonnhofen
2013. június 28., péntek, 18.30
Szombathelyi Haladás - Budapest Honvéd 1:1
NB I-es bajnoki-mérkőzés, Rohonci út
2013. június 1., szombat, 16.00
Az OTP Bank Liga állása
1. GYŐRI ETO FC 28 17 7 4 53-31 58
2. VIDEOTON FC 28 15 6 7 46-21 51
3. MTK BUDAPEST 28 14 6 8 40-28 48
4. BUDAPEST HONVÉD 28 14 6 8 46-35 48
5. DVSC-TEVA 28 14 4 10 44-30 46
6. FERENCVÁROSI TC 28 12 9 7 46-32 45
7. KECSKEMÉT 28 11 8 9 40-37 41
8. HALADÁS 28 10 10 8 34-26 40
9. ÚJPEST FC 28 10 8 10 39-41 38
10. DVTK 28 9 10 9 29-36 37
11. MVM-PAKS 28 8 11 9 40-36 35
12. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 28 9 6 13 32-36 33
13. PMFC-MATIAS 28 8 7 13 29-42 31
14. LOMBARD PÁPA 28 7 6 15 25-44 27
15. FGSZ SIÓFOK 28 6 4 18 30-60 22
16. EGRI FC 28 3 6 19 23-61 15
Szombathelyi Haladás II.?
ZTE - Szombathelyi Haladás II. 1:1
NB II-es bajnoki-mérkőzés, Zalaegerszeg
2013. június 1., 19.30
Az NB II. Nyugati-csoportjának állása
1. PUSKÁS AKADÉMIA 28 20 7 1 56-17 67
2. KOZÁRMISLENY 28 18 4 6 53-26 58
3. GYIRMÓT FC GYŐR 28 16 5 7 55-36 53
4. ZTE FC 28 15 4 9 48-33 49
5. FC AJKA 28 13 9 6 33-25 8 48
6. TATABÁNYA 28 12 8 8 42-31 44
7. SVSE-GYSEV 28 12 7 9 43-38 43
8. SZTK-ERIMA 28 13 3 12 47-42 42
9. CSÁKVÁR 28 12 4 12 39-40 40
10. HALADÁS II. 28 11 7 10 39-41 40
11. VESZPRÉM FC 28 9 7 12 50-50 34
12. BKV ELŐRE 28 8 6 14 34-51 30
13. GYŐRI ETO II. 28 6 7 15 39-47 25
14. KAPOSVÁR II. 28 5 8 15 28-48 23
15. BAJAI LSE 28 5 2 21 28-72 17
16. PAKS II. 28 3 4 21 20-57 13