Artner a nézőket sajnálja, Rózsa trükközött, Halmosi szerencsétlenül esett
szóljon hozzá2012. július 06., 21:25
Artner Tamás szerint a kőkemény fizikai munka a Király Kupán jött ki legerősebben a játékosokon.

Artner Tamás, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője előzetesen minimális elvárásként a döntőbe várta csapatát a Király Kupán, és mert ez nem sikerült, érthetően kissé csalódottan nyilatkozott a torna végeztével.

- Kicsit sajnálom, hogy az eddig elvégzett fizikai munka éppen a mai napra csúcsosodott ki, a három hét terhelése most jött ki a fiúkon - nyilatkozta honlapunknak Artner Tamás, a Haladás trénere a Király Kupa eredményhirdetése után. - Ugyanakkor a játék képe és a helyzetek alapján nyernünk kellett volna az elődöntőben a Kaposvár ellen, és szerintem ezután a fináléban győzelmi esélyünk lehetett volna a Diósgyőr ellen. Nem tagadom, csalódott vagyok a harmadik hely miatt, és sajnálom szurkolóinkat, hogy nem láthatták korábbi ausztriai edzőmeccseinket, ahol a mostani tornán résztvevőknél erősebb csapatok ellen sikeresen szerepeltünk. Az ötödik héttől ráállunk a bajnoki ritmusra, onnantól kezdve már a frissítésen lesz a hangsúly. Egyénileg a játékosok közül senkit sem szeretnék kiemelni, viszont ezúton is gratulálok Rózsa Dani remek teljesítményhez, akiről persze eddig is tudtuk, hogy remek kapus.

- Semmi különös taktikám nem volt a tizenegyesek előtt, egyszerűen megéreztem, hogy melyik irányba kell vetődnöm, semmi több - mesélte a legjobb kapus díjaként egy mobiltelefonnal is megjándékozott Rózsa Dániel.  A kapus az orosz Mordovia ellen három büntetőt hárított. - Az egyik tizenegyest amolyan Szűcs Lajos módra védtem ki, azaz bemozdultam az egyik irányba, majd elvetődtem a másikba. Korábban is próbálkoztam ezzel a csellel, akkor nem jött be, örülök, hogy ezúttal igen.

A Haladáshoz kapcsolódó hír, hogy Halmosi Péter a Kaposvár elleni meccsen ütközött az egyik somogyi játékossal, majd olyan szerencsétlenül ért földet, hogy alaposan megütötte a jobb vállát. A válogatott középpályást a kórházban megröntgenezték, a Haladás - Mordovia meccset már az újperinti lelátóról nézte. Mint azt a játékostól megtudtuk, a vállszalagja húzódott meg, így néhány napot biztosan ki kell hagynia.

 

Pum András

Cimkék: Halmosi Péter, Rózsa Dániel, sérülés




Hozzászóló neve*
Webcím
pl: http://www.valami.hu
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
URU ÉS HURU - 2012.07.07. 10:10
Taszi lehet hogy igazad van
Taszi - 2012.07.07. 00:10
Duma doszt!

Keresés



Szombathelyi Haladás mérkőzései

Wiener Neustadt - Szombathelyi Haladás
Felkészülési-mérkőzés, Sonnhofen
2013. június 28., péntek, 18.30


Szombathelyi Haladás - Budapest Honvéd 1:1
NB I-es bajnoki-mérkőzés, Rohonci út

2013. június 1., szombat, 16.00

Az OTP Bank Liga állása

1. GYŐRI ETO FC 28 17 7 4 53-31 58

2. VIDEOTON FC 28 15 6 7 46-21 51

3. MTK BUDAPEST 28 14 6 8 40-28 48

4. BUDAPEST HONVÉD 28 14 6 8 46-35 48

5. DVSC-TEVA 28 14 4 10 44-30 46

6. FERENCVÁROSI TC 28 12 9 7 46-32 45

7. KECSKEMÉT 28 11 8 9 40-37 41

8. HALADÁS 28 10 10 8 34-26 40

9. ÚJPEST FC 28 10 8 10 39-41 38

10. DVTK 28 9 10 9 29-36 37

11. MVM-PAKS 28 8 11 9 40-36 35

12. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 28 9 6 13 32-36 33

13. PMFC-MATIAS 28 8 7 13 29-42 31

14. LOMBARD PÁPA 28 7 6 15 25-44 27

15. FGSZ SIÓFOK 28 6 4 18 30-60 22

16. EGRI FC 28 3 6 19 23-61 15




Szombathelyi Haladás II. mérkőzései

Szombathelyi Haladás II.?



ZTE - Szombathelyi Haladás II. 1:1
NB II-es bajnoki-mérkőzés, Zalaegerszeg
2013. június 1., 19.30

Az NB II. Nyugati-csoportjának állása

1. PUSKÁS AKADÉMIA 28 20 7 1 56-17 67

2. KOZÁRMISLENY 28 18 4 6 53-26 58

3. GYIRMÓT FC GYŐR 28 16 5 7 55-36 53

4. ZTE FC 28 15 4 9 48-33 49

5. FC AJKA 28 13 9 6 33-25 8 48

6. TATABÁNYA 28 12 8 8 42-31 44

7. SVSE-GYSEV 28 12 7 9 43-38 43

8. SZTK-ERIMA 28 13 3 12 47-42 42

9. CSÁKVÁR 28 12 4 12 39-40 40

10. HALADÁS II. 28 11 7 10 39-41 40

11. VESZPRÉM FC 28 9 7 12 50-50 34

12. BKV ELŐRE 28 8 6 14 34-51 30

13. GYŐRI ETO II. 28 6 7 15 39-47 25

14. KAPOSVÁR II. 28 5 8 15 28-48 23

15. BAJAI LSE 28 5 2 21 28-72 17

16. PAKS II. 28 3 4 21 20-57 13


Galéria ajánló
A Haladás első nyári edzése
A Haladás első nyári edzése
A Haladás, az Illés Akadémia és a Király SZE együttműködése
A Haladás, az Illés Akadémia és a Király SZE együttműködése
ZTE - Szombathelyi Haladás II. (1:1) NB II-es bajnoki-mérkőzés
ZTE - Szombathelyi Haladás II. (1:1) NB II-es bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Honvéd (1:1) NB I-es bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Honvéd (1:1) NB I-es bajnoki-mérkőzés
Videó ajánló
Szombathelyi Haladás - Budapest Honvéd (1:1) NB I-es bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Budapest Honvéd (1:1) NB I-es bajnoki-mérkőzés
Újpest - Szombathelyi Haladás (0:1) bajnoki-mérkőzés
Újpest - Szombathelyi Haladás (0:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Lombard-Pápa (2:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Lombard-Pápa (2:1) bajnoki-mérkőzés
PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás (0-2) bajnoki-mérkőzés
PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás (0-2) bajnoki-mérkőzés
Gólszámláló
2062
Közösség
Haladás webring
  1. Lurkó UFC
    www.lurkoufc.hu
  2. HVSE Utánpótlás Labdarúgó Szakosztály
    www.upfoci.haladas.hu
  3. Illés Béla Football Akadémia
    www.illesfociakademia.hu
  4. Vas Népe
    www.vasnepe.hu
  5. Haladás.net szurkolói oldal
    haladas.net
  6. B-közép szurkolói oldal
    bkozep.gportal.hu
  7. Király Sportlétesítmény
    www.kiralysport.hu