Szombathelyi Haladás


Visszatérés góllal


2017.09.11. 22:40
Pum András

Hosszú sérülését követően góllal tért vissza a Videoton FC (1-3) elleni NB I-es mérkőzésen Németh Márió.

Majd egy esztendeje, október 22-én Mezőkövesden szenvedett keresztszalag-szakadást a bal térdében a Haladás NB I-es labdarúgócsapatának támadója, Németh Márió. Másfél hónappal később, december 7-én Székesfehérváron műtötték meg a 22 éves futballistát. Németh vasárnap, a Videoton ellen Felcsúton 3-1-re elveszített bajnoki mérkőzésen a 32. percben, csereként tért vissza a pályára, öt perc múlva második labdaérintéséből gólt szerzett.

- Nyáron a csapattal együtt kezdtem el a felkészülést, de csak a bemelegítő részt csináltam végig, utána külön edzettem - mondta Németh Márió. - Aztán idővel beszálltam a játékba is, de én voltam az úgynevezett "joker", akivel nem ütközhettek a többiek. Így óvtak, nehogy rásérüljek. Július közepétől aztán már teljes értékű munkát végeztem, a vasárnapi meccs előtt fizikálisan úgy 90 százalékos állapotban voltam. Pacsi Bálinttal abban maradtunk, ha szükséges, 15-20 percre a meccs végén beállok. Ám Kiss Bence sajnálatos sérülése után már a 32. percben pályára léptem. Levert a víz, amikor szóltak: készüljek, beállok. Szerencse, hogy a csere előtt öt perccel elmentünk melegíteni. Nem is az operált lábamat féltettem, egyszerűen a hosszú kihagyás miatt volt bennem drukk. Aztán... Csodálatos volt a visszatérés, öt perccel később Bosnjak Predrag remekül adott középre, szóltam David Williamsnek, hogy hagyja nekem a labdát, átvettem, és berúgtam a jobb alsóba. Óriási megkönnyebbülést éreztem, rohantam ki a Hali-táborhoz ünnepelni. Belga védőnk, Stef Wils a fülembe is kiabálta, hogy ezért dolgoztam annyit, nagyon becsüljem meg a gólt. A folytatásban próbáltam leegyszerűsíteni a játékomat, elsősorban a biztos passzokra figyeltem. Sajnos még nem éreztem annyira a pályán a területeket, a meccs végére rendesen elfáradtam. Rengetegen gratuláltak, a szakmai stáb, játékostársak, szurkolók, ismerősök, ismeretlenek.

                                                           Fotó: Nemzeti Sport/Földi D. Attila

Korábban felmerült, hogy a formába hozás miatt a támadó ősszel kölcsönben a másodosztályban futballozik.

- Lehet, hogy jót tett volna, de úgy gondoltam, inkább a Haliban építem fel magam - folytatta Németh. - Ha 15 percet játszok, akkor annyi idő alatt próbálok góllal, gólpasszal segíteni csapatomnak. Ennél szebb visszatérésről nem is álmodhattam, a gólom nagy lökést ad a folytatásra, csak azt sajnálom, hogy kikaptunk Felcsúton. Pedig hatvan percen keresztül ült az az a taktika, amit vezetőedzőnk kitalált, domináltunk a bajnokesélyes Videoton ellen.  A gólon kívül három-négy nagy helyzetünk volt, tizenegyest hibáztunk, igaz, Király Gábor két nagyot védett. Ez már a múlt, mostantól szombatra, az Újpestre kell fókuszálnunk.

További hírek

Megtekintés
Volt szombathelyi futballisták a válogatottak élén

A Haladás Viktória korábbi labdarúgója, Rácz Zsófia lett a magyar női U19-es válogatott szövetségi kapitánya. A felnőtteké pedig az egykoron szintén Szombathelyen szereplő Szarvas Alexandra.
0 1 0 2024.03.27. 13:00
Megtekintés
Háromgólos siker

A Vas vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a Szombathelyi Haladás II. 3-0-ra verte a Vasvárt.
0 0 0 2024.03.25. 15:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink