Szombathelyi Haladás


Öt gólt lőttünk az edzőmérkőzésen


2017.09.05. 22:00
haladas.hu

Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen a Szombathelyi Swietelsky-Haladás 5-1-re győzött a megyei I. osztályú Répcelak vendégeként.

Répcelaki SE-Szombathelyi Swietelsky-Haladás 1-5 (0-1). Répcelak, 100 néző, felkészülési labdarúgó-mérkőzés.

Haladás: Rózsa (Kiss Á., 46.) – Tóth D., Wils (Bolla, 46.), Jánvári, Németh Milán – Rácz, Tóth B. (Tóth Marcell, 54.), Petró (Pinte, 60.), Mészáros – Grumics (Kiss T., 46.), Funsho (Varga K., 54.). Edző: Pacsi Bálint.

Az első tíz perc az ismerkedés jegyében telt el, majd a 10. percben egy jobb oldali szögletet a rövid saroknál érkező Funsho csúsztatott a jobb sarokba (0-1). A Haladás sok helyzetet kidolgozott a masszívan védekező Répcelak ellen. Majd a 30. percben elment az áram, a félidő hátralévő részét szürkületben lejátszották a csapatok. Ezt követően az emiatt kissé hosszúra nyúlt szünetben sikerül megjavítani a reflektorokat.

Szünet után Funsho két nagy helyzetet is elpuskázott, mindkét alkalommal a kapus védett. Az 59. percben Mészáros jobb oldali beadását Petró a bal sarokba fejelte (0-2). Támadásban maradtak a szombathelyiek, a 75. percben Mészáros középen kilépett, majd a jobb sarokba helyezett (0-3). Hét perc múlva szépített a Répcelak: Tóth Dominik a bal felső sarokba bombázott (1-3). A 83. percben Tóth Dávid jobb oldali beadását Tóth Marcell öt méterről a jobb sarokba továbbította (1-4). A 88. percben Tóth Marcell bal oldali beadását Kiss Tamás hat méterről a jobb sarokba vágta (1-5).

Pacsi Bálint: - Az „éjszakai” meccsen rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, melyből ötöt sikerült gólra váltanunk.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink