Szombathelyi Haladás


Zöld-fehér csata


2017.08.04. 13:00
Pum András

Az OTP Bank Liga negyedik fordulójában szombaton 20 órai kezdettel a Szombathelyi Swietelsky-Haladás a Paksi FC vendége lesz.

Még nyeretlen a bajnokságban a Paks, Csertői Aurél együttese két hazai döntetlen – Újpest 2-2, Debrecen 1-1 – mellett 3-2-re kikapott Mezőkövesden. A kilencedik helyen tanyázó zöld-fehérek tehát beragadtak a rajtnál. A vasi zöld-fehérek sem kezdték valami fényesen a bajnokságot, Kispesten 2-0-ra, egy hete a Diósgyőr ellen Sopronban 3-0-ra kikaptak, a második körben viszont remek játékkal 1-0-ra verték a Debrecent. Adott a kérdés: melyik a hetedik helyen álló szombathelyiek valódi arca?


– Nagyon remélem, hogy a Debrecen elleni – jelezte Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – Persze tudjuk, Pakson nem lesz könnyű dolgunk, mindig is kemény csatát vívtunk a Tolna megyeiekkel., függetlenül attól, melyik csapat játszott otthon. Habár az idei bajnokságban egyszer kikaptak,  jól tartották, csak nagyon nehezen adták meg magukat. Stabil csapat, és életveszélyesek a pontrúgásai. Ami minket illet, a hőség miatt délelőtt korábban, délután később kezdtük az edzéseket, de a tervezett munkát ugyanúgy elvégeztük. Szombaton sem foghatunk semmit a kánikulára, a csütörtök esti Videoton-meccs megmutatta, melegben is lehet hajtós, jó meccset játszani. A fiúk remekül pörögtek az edzéseken, bizakodó vagyok. Fontos, hogy a pályán kisegítsék egymást, fegyelmezettek legyen, és kommunikáljanak. Pont nélkül nem szeretnénk hazatérni. Sem sérültünk, sem eltiltottunk nincs, a brazil Myke Bouard Ramos játékengedélye is megérkezett, a kispadon kezd. Nagy a harc a keretbe kerülésért.

Összeállítás: Király – Polgár, Wils, Jagodics, Bosnjak – Kiss B., Simon – Rácz, Tóth M., Williams – Grumics.

Csere: Gyurján, Halmosi, Jancsó, Németh Milán, Medgyes, Ramos. 

A mérkőzést Vad II. István vezeti, segítői Tóth II. Vencel, Georgiou Theodoros, a negyedik játékvezető Lémon Oszkár. Az alapvonali játékvezetők Karakó Ferenc, Gaál Gyöngyi.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink