Szombathelyi Haladás


Ezúttal nem sikerült


2017.07.29. 17:40
Pum András

Az OTP Bank Liga 3. fordulójában szombaton a Szombathelyi Swietelsky-Haladás 3-0-ra kikapott a Diósgyőrtől.

SZOMBATHELYI SWIETELSKY-HALADÁS - DIÓSGYŐRI VTK 0-3 (0-0)

Sopron, 1544 néző, játékvezető: Farkas

Haladás: Király - Polgár, Wils, Jagodics, Bosnjak - Kiss B., Simon, Tóth M. - Rácz, Williams, Medgyes

Diósgyőr: Rados - Eperjesi, Karan, Lipták, Tamás - Busai, Vela, Tóth B., Óvári,  - Szarka, Ioannaidis.

Rekkenő hőségben először a hazaiak, majd a diósgyőriek jöttek ki melegíteni. Illetve elsőként a Haladás kapusai, valamint kapusedzője érkezett. Király Gábor szokás szerint  Bon Jovi: It"s my life című számára melegített.

Tíz perc van a kezdésig, egyelőre kevesen vagyunk a lelátókon. A Haladás keretében egy változás történt, Pinte Patrik helyett Németh Milán utazott a csapattal.

A Haladás tiszta zöldben, a Diósgyőr piros, fehér csíkokkal díszített felsőben, piros nadrágban és sportszárban lép pályára.

A szombathelyiek kezdték a játékot.

2. perc: Kiss-Tóth adogatás után utóbbi próbálta középen kiugratni Williamset, de kicsit hosszú volt a labda, Rados pedig kifutva felszedte a labdát

6. perc: Kiss Bence 20 méteres lövése egy diósgyőri lábon megpattanva a bal sarok mellett vágódott ki

14. perc: Rácz balról belőtt labdáját Wils hat méterről éppen Karan fejére fejelte. A diósgyőri védő ki is dőlt kis időre

Kiegyenlített a meccs, egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni

25. perc:Ivószünet

27. perc: Vela bal oldali szögletét a hosszún érkező Busai hat méterről a bal sarok mellé fejelt

28. perc: Tóth Barnabás kapott sárga lapot

35. perc: Bosnjak 24 méteres lövése alig zúgott el a felső léc felett. Nem sokon múlt...

37. perc: Szarka kapott sárga lapot

40. perc: Busai 25 méteres lövését védte Király

43. perc: Bosnjak kapott sárga lapot

44. perc: Még egy sárga, ezt Busai kapta. Kicsit paprikássá vált a hangulat

Egy perc a hosszabbítás

Vége az első félidőnek

II. FÉLIDŐ

A szünetben kettőt cserélt a Diósgyőr, Tóth Barnabás és Ioannidis helyett Ugrai és Nono állt be

51. perc: Ezt majdnem benéztük. Ugrai villámgyorsan elvégzett bal oldali szögletét Nono kapta, aki 12 méterről, balról aztán jócskán a bal sarok mellé lőtt

A diósgyőriek meglehetősen keményen, olykor durván futballoznak, most éppen Williamset rúgták fel

Az utóbbi percekben a szombathelyiek az aktívabbak

60. perc: 0-1. Ugrai jobb oldali szögletét Tamás öt méterről a bal sarokba fejelte. 

61. perc: Kettőscsere a Haladásban, Rácz és Medgyes helyett Halmosi és Grumics állt be

66. perc: Grumics kapott sárga lapot

69. perc: Bosnjak passzolt Halmosihoz a bal oldalon, a középpályás átívelt a másik szélre. Az érkező Williams 13 méterről, nagy helyzetből a jobb sarok mellé lőtt

73. perc: Szarka került nagy helyzetbe, a csatár 12 méteres lövését a kivetődő Király védte

Ivószünet

76. perc 0-2. Ugrai kevergetett a bal oldalon, a labda Óvárihoz pattant, aki nyolc méterről, balról a rövid, jobb sarokba talált (0-2).

78. perc: Csere a vasiaknál, Tóth Máté helyett Petró érkezett

80. perc: Ugrai kapott sárga lapot

85. perc: Csere a vendégeknél, Óvári le, Ternován be

87. perc: 0-3. Busai 22 méteres, jobbról leadott lövése a vetődő Király keze mellett vágódott a jobb sarokba (0-3)

Három perc a hosszabbítás

93. perc: Halmosi bal oldali szögletét Williams a kapu torkából kifelé fejelte

Vége a mérkőzésnek

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink