Szombathelyi Haladás


Jancsó András: Jó a hangulat a Haladásban


2017.07.12. 08:00
haladas.hu

A június elején kisebb műtétet átesett Jancsó András szerint a csapat felkészült a bajnokságra, hétvégén a Honvéd ellen nyerni szeretne a gárda.

Nyár elején a Haladással 2020-ig szerződést hosszabbító Jancsó András június elsején kisebb műtéten esett át, az orvosok ezután három-négy hét kihagyást javasoltak a fiatal játékosnak, ennek ellenére 19-én már el is tudta kezdeni a rávezető mozgást és a futást.

 - A felkészülés első két hetében még külön, könnyített edzést végeztem, nem erőltettem túl magamat, betartottam, mindent, amit az orvosokkal megbeszéltünk. Múlt héten a csapattal csupán három közös tréningen vettem részt, majd következett a hétvégi, Sopron (4-0) elleni felkészülési mérkőzés, amit már végig is játszottam – mondta Jancsó András.

- Mészöly Géza az első félidőben még belső védőként - mint ahogyan Gyirmóton szerepeltem - míg a második játékrészben középpályásként szerepeltetett. Úgy érzem, hogy mindkét poszton jól mozogtam, aminek pedig különösen örülök, hogy végig bírtam erővel. A barátságos mérkőzés után többen meg is jegyezték, jó az erőnlétem, egyáltalán nem látszik, hogy a felkészülésből két hét kimaradt – teszi hozzá az utánpótlás válogatott játékos.

A fiatal labdarúgó kiemeli, hogy az előttünk lévő bajnokságban ismét szeretnék megcélozni a középmezőnyt, de akár még ennél is merészebb álmaik lehetnek.

                                       Jancsó András kiváló teljesítményt nyújtott tavasszal. Fotó: Németh Szabolcs

– A keretünk nem lett rosszabb a tavalyi évhez képest, több olyan játékos tért vissza hozzánk kölcsönből, akikkel korábban már együtt játszottunk, az új fiúk pedig gyorsan beilleszkedtek a csapatba, jó a hangulat a Haladásban. Ígérem, hogy a küzdeni tudással és az akarattal idén sem lesz probléma, arra törekszünk, hogy a lelkes szurkolótáborunknak minél több örömet szerezzünk. Én kifejezetten örülök annak, hogy a bajnok Honvéd ellen kezdünk. A héten nemzetközi kupameccset játszanak, mi frissebbek leszünk, ezt kell kihasználni, így idegenben is elcsíphetjük a három pontot – emelte ki Jancsó.

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink