Szombathelyi Haladás


Feltenni az i-re a pontot


2017.05.26. 12:00
Pum András

Az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában szombaton 19 órai kezdettel a Szombathelyi Swietelsky-Haladás a már kiesett, utolsó helyezett Gyirmót FC-t fogadja.

A gyirmótiakkal ellentétben a hatodik szombathelyiek számára még van tétje a találkozónak: előbbre is léphetnek, de hátra is csúszhatnak a bajnoki tabellán. Amennyiben legyőzik Urbányi István együttesét, és az előttük álló Paks nem nyer, ötödik a Mészöly-gárda. De a döntetlen is elég, ha az atomvárosiak kikapnak odahaza a bentmaradásért küzdő MTK-tól. Ám rossz esetben  a vasiak mögött egy ponttal álló Újpest megelőzheti a Halit. Visszatérve a szombati meccshez: ősszel a Gyirmót meglepetésre 1-0-ra nyert Sopronban, tavasszal viszont idegenben 2-1-re győztek Halmosiék. A bajnokságban a vendégek kapták a legtöbb és szerezték a legkevesebb gólt. A papírforma tehát a szombathelyiek mellett szól. Ráadásul Királyék feledtetni akarják az Újpest elleni 2-1-es vereséget. 

– Amikor kellett, a srácok mindig összekapták magukat, bízom bent, hogy ezúttal is mindent kiadnak magukból és felteszik az i-re a pontot – tudtuk meg Mészöly Gézától, a Haladás vezetőedzőjétől. – A heti edzésmunka alapján úgy láttam, változatlanul motiváltak a srácok, szeretnék szépen zárni a szezont. Azonban ez cseppet sem lesz egyszerű, habár a gyirmótiak kiestek, ismerem a játékosaikat: az utolsó pillanatig küzdenek majd – kőkemény meccsre számítok. Sopronban lelkes közönségünk támogatásával jól szerepeltünk, ezúttal is nyerni akarunk. Rózsa Dániel, Jánvári Gábor, Németh Márió rehabilitációját végzi, Iszlai Bence kisebb sérüléssel bajlódik, Mészáros Karol továbbra is maródi, Stef Wils öt sárga lapja miatt nem játszhat.

Összeállítás: Király – Jagodics, Jancsó, Devecseri – Polgár, Kiss B., Iszlai, Bosnjak – Rácz, Williams, Halmosi. 

Csere: Gyurján, Schimmer, Kovács L., Tóth M., Bamgboye, Gajdos. 

– Biztos vagyok bent, nem adják könnyen a három pontot a gyirmótiak – szögezte le Polgár Kristóf, a szombathelyiek jobb oldali védője. – Noha hétvégén befejeződik a bajnokság, ugyanolyan motiváltan kell futballoznunk, mintha a szezonnyitón játszanánk. Nincsenek kellemes emlékeim az őszi meccsünkről, akkor tört el a karom, rádásul kikaptunk. Ezúttal mindenképpen győzni akarunk, és fellépni az ötödik helyre. Ez mindenképpen motivációt jelent számunkra.


                                    Polgár Kristóf jó szezonon van túl. Fotó: Németh Szabolcs

                                                 

                                             Tavasszal 2-1-re nyertünk Gyirmóton

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink