Szombathelyi Haladás


A gyógyulás útján


2017.03.29. 15:00
Pum András

Közel négy hónapja műtötték a Szombathelyi Swietelsky-Haladás futballistáját, Németh Máriót. A támadó reméli, a nyári felkészülést már társaival együtt kezdi.

A vasiak 21 esztendős játékosa, Németh Márió október 22-én, Mezőkövesden szenvedett a bal térdében elülső keresztszalag-szakadást. Némethet december 7-én megműtötték, azóta rehabilitációját tölti – felépülése nem zökkenőmentes.

- Mivel a műtét után nem sokkal bevérzett a térdem, pár napos csúszással kezdtem a gyógytornát – mondta Németh Márió. - Sajnos itt sem ment minden zökkenőmentesen, ugyanis amikor a földön feküdtem és a gyógytornász kérte, hogy emeljem fel a bal lábamat, nem sikerült. Bealudt az ideg. Emiatt szelektív ingeráramos kezeléssel naponta gyógyították a térdemet, a 19. napon szerencsére „felébredt” az ideg. Aztán öt napot töltöttem Fehér József fizioterapeutánál Münchenben, a kinti kezelések, gyakorlatok rengeteget segítettek. Elsődleges, hogy mielőbb visszajöjjön a bal combomra az a körülbelül három centiméter izom, ami a műtét miatt eltűnt. Most már optimistábban tekintek a jövőbe, két hete még sétánál fájt a térdem, sántítottam, azóta nem. Naponta 8-10-ig kondizok, ebéd után pedig másfél óra gyógytorna. Hamarosan megpróbálkozom az egyenes irányú futással is, ez újabb nagy lépés lesz. A konditeremben már teszteltem, jól ment, de az csak 15 méter, kíváncsi vagyok, 50 méteren majd hogy sikerül. Orbán Attila koordinációs és erőnléti edző egy speciális gép segítségével hamarosan leméri, mekkora a különbség két lábam ereje között. Akkor kezdhetem el majd az edzéseket, ha ez három-négy százalékon belül marad. Reményeim szerint a nyári felkészülést már a többiekkel együtt kezdhetem. De elsietni semmiképp sem szeretném a visszatérést.

                           Németh Márió legszívesebben már a pályán bizonyítana. Fotó: Németh Szabolcs

- Nagyon rossz a lelátóról nézni a meccseket, ennél még a kispad is sokkal-sokkal jobb lenne – folytatta Németh Márió.  - Fontos volt a Vasas elleni győzelem, ezzel bebiztosítottuk bentmaradásunkat. Hazai pályán nehéz bennünk legyőzni, s mivel áprilisban többször játszunk Sopronban, hiszem, hogy szép győzelmeket aratunk.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink