Szombathelyi Haladás


Rácz Barnabás gólja az U21-es válogatottban


2017.03.22. 19:00
Pum András

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás középpályása betalált Görögország ellen.

A magyar férfi U21-es válogatott új korosztályának első felkészülési mérkőzésén 2–1-re kikapott a helyzeteit tökéletesen kihasználó görög csapattól Thesszalonikiben.

A magyar férfi U21-es válogatott a korosztályváltás utáni első felkészülési meccsét Görögország ellen játszotta, a keretet az 1996. január 1. után született játékosok alkothatják. A csapat háromnapos, közös elkészülés után lépett pályára a korosztályos görög csapat ellen Thesszalonikiben, az első osztályú PAOK stadionjában. 

Balszerencsésen kezdődött a mérkőzés, mert a bemelegítés alatt Horváth Dániel egy vetődésnél meghúzta a lágyékát, így Zöldesi Illés kezdett a magyar csapat kapujában.

A magyar csapat nem kezdte megilletődötten a mérkőzést, az első perctől kezdve elejét vettük a görög rohamoknak, egyenlő erők küzdelme folyt a pályán. Sokszor szó szerint: sportszerű, de kőkemény összecsapásokat láthatott a közönség. 

A mérkőzés első nagy helyzete Balogh előtt adódott: a Palermo támadója egy gyors kontrából a félpályáról megindulva elhúzta a labdát a görögök középső védője mellett, majd kissé kisodródva tört kapura a tizenhatos bal oldalán. Az kapujából kilépő kapus mellett is el tudta vinni a labdát, a görög kapus vetődéssel próbálta szerelni, mindkét játékos a földre került, de a játékvezető nem ítélt semmit. Néhány perccel később a görögök előtt adódott lehetőség, de a beívelést követően a kapu fölé pörgetett a középcsatár. 

A 32. percben az enyhén fokozódó görög nyomás gólt ért: egy jobb oldali szárnytámadás után lőtték erőből középre a labdát, a kivetődő Zöldesi kapus csak beleérni tudott a beadásba, ami éppen a balszélső Lamprou elé pattant, ő pedig nyolc méterről a kapuba lőtt (1–0).

A magyar válogatott a hátralévő időben rögtön megpróbált egyenlíteni, Zsótér szabadrúgása után nem sok hiányzott a gólhoz, ám egy görög kontra végén egy blokkolt átlövési kísérlet megint szerencsétlenül, ellenfélhez pattant, és Vergos tizennégy méterről – lesgyanús körülmények között –, laposan a jobb alsó sarokba lőtt (2–0). 

A második félidőben a játék minden elemében feljavult a magyar válogatott, amely agresszívebben, dinamikusabban és célratörőbben futballozott, mint az első félidőben. A csapat védekezése is magasabbra került, és többször is percekre sikerült beszorítani ellenfelünk, de a beadások, beívelések után a görög védelem rendre menteni tudott.

A legnagyobb helyzetünk egy agresszív letámadás után alakult ki: Balogh bele tudott érni a görög kapus indítási kísérletébe, majd a lepattanó labda szinte azonnal visszakerült hozzá, ám tizenkét méterről nagy helyzetben a kapu fölé lőtt. 

A második félidőre szinte a teljes magyar csapat lecserélődött, de a játék kép nem változott: a magyar csapat ment előre, ám a görögök rendkívül szívós, szervezett védekezéssel tartották az eredményt. Egészen a 78. percig, amikor Gottfried ment el a jobb oldalon egy remek labdával, megverte az emberét, majd éles szögből lőtt. A görög kapus csak beleérni tudott a labdába, ami magasan felpörgött a kapu felé, Rácz Barnabásnak pedig csak be kellett passzolnia egy méterről az üres kapuba (2–1). 

A magyar válogatott az utolsó percig ment előre az egyenlítésért, ám a görögök sikeresen állították meg a magyar rohamokat, és az első félidő végén bemutatott játékuknak köszönhetően kis szerencsével, de összességében megérdemelten nyerték meg a meccset az első 45 percben kissé elalvó magyar csapat ellen. 



– Az első félidőben elmaradtunk attól a szinttől, amit magunk elé tűztünk. A görög csapat technikás, gyors futballt mutatott be, és jól használta ki a hibáinkat, belőlünk viszont hiányzott a kellő agresszivitás és a dinamika, és olykor a megbeszélt taktikai elemeket sem tudta megvalósítani a csapat. Igaz, mindössze az első mérkőzésüket játszották együtt a fiúk. A második félidővel már sokkal elégedettebbek lehetünk, a cserék jól szálltak be a játékba, egyénileg és csapatként is feljavult a teljesítményünk, ám az egyenlítés már nem sikerült a meccs végén – értékelte a mérkőzést Marcus Jahn szövetségi edző. 

A Haladás-játékosai közül Jancsó András az első, Rácz Barnabás a második félidőben volt pályán, Polgár Kristóf végigjátszotta a mérkőzést.

Görögország–Magyarország 2–1 (2–0)
Gól: Lamprou (32.), Vergos (43.), illetve Rácz (78.) 

Magyarország (4-2-3-1): Zöldesi Illés – Polgár Kristóf, Lenzsér Bence, Kecskés Ákos, Spandler Csaba (Szivacski Donát 62.) – Katona Máté, Jancsó András (Bedi Bence 45.) – Zsótér Donát (Sejben Viktor 62.), Szántó Tamás (Kártik Bálint 75.), Makrai Gábor (Rácz Barnabás 45.) – Balogh Norbert (Gottfried Dániel 75.)

Forrás és fotó: mlsz.hu

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink