Szombathelyi Haladás


Felcsendül a Nélküled a Haladás-FTC előtt


2016.10.13. 17:00
haladas.hu

Az Ismerős Arcok zenekar a szurkolók körében népszerű számát Szombathelyi Tamás adja elő.

A sokak által ismert, a magyarság összetartozását deklaráló szám egy korábbi szlovákiai Dunaszerdahely-Slovan Bratislava előtt csendült fel - egy felvidéki énekes előadásában lett igazán híres. Azóta több hazai sportesemény előtt elénekelték a számot.

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás a szombati FTC elleni bajnokira meghívta a szombathelyi születésű, Körmenden élő Szombathelyi Tamást, aki - remélhetőleg a közönséggel együtt, politikától mentesen - a kezdés előtt körülbelül 10 perccel elénekli a dalt. Szombathelyi Tamás korábban már három Körmend-kosármeccs előtt adta elő a számot.

Kérjük tehát, szurkolóinkat, lehetőség szerint legkésőbb 17.50-re foglalják el helyüket a lelátón. 

A dalszöveg:

Annyi mindent kéne még elmondanom
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk

Mint a villám tépte magányos fenyő
Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér 
Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél

S bár a lényeget még nem értheted 
Amíg nem éltél nehéz éveket 
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk

Mint a leszakított haldokló virág
Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered
Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled.

S bár a lényeget még nem érthetted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk 
Mi egy vérből valók vagyunk!

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink